Celeb

Első szerelem: Orosz Barbi húszévesen engedett a csábításnak

A. T.

Létrehozva: 2017.02.13.

<p>Az első szerelem felejthetetlen élmény mindenki számára. Orosz Barbarát kamaszként tucatjával ostromolták a fiúk, de ő kivárta, amíg eljön az igazi.</p>

Forrás: Cser Dániel

Igazi dacos kis szörnyeteg voltam – jellemzi tinédzserkori önmagát Orosz Barbara a fiúkkal való viselkedésének tükrében. A szexi, vörös műsorvezetőt csakúgy, mint manapság, húsz évvel ezelőtt is körberajongták a férfiak, de ő tudomást sem vett róluk. Míg mások a szerelemről, a vágyakról, a csókokról fantáziáltak, addig Barbit csak a színház érdekelte.

– Nagyon tet­­szettem a fiúknak, volt, hogy csapatokban jártak hozzánk udvarolni, de nem foglalkoztam velük. Helyettem illendőségből az édesanyám beszélgetett velük. A szüleim kétségbe voltak esve, mi lesz, ha ez így folytatódik – meséli nevetve Barbi, akinek élete első csókja is mondhatni munkacsók volt, hisz 15 évesen színjátszótáborban egy „kollégájától” kapta.

A műsorvezető már betöltötte a 18. életévét, de a szívét még egy férfinak sem sikerült elrabolnia. Időközben Cserépfaluból Bu­dapestre költözött, és hamarosan átélte az első szerelem semmihez sem hasonlítható érzését is. Kö­szönhette ezt annak, hogy a fővárosban idősebb fiúk kezdtek udvarolni neki, ami imponáló volt számára, és felkeltette az érdeklődését a szerelem iránt.

- Húszéves lehettem, amikor megismertem Őt. Francia-svéd-ma­gyar származású fiú volt, rendező szakon tanult az egyetemen. Eljött egy drámaóránkra, és kiválasztott az aktuális vizsgafilmje főszerepére. Így találtunk egymásra, és a forgatás után még több csodás szerepet írt nekem. Aranyosnak találtam, ahogy egy különleges kevert ak­centussal be­szél­te a magyart. Nagyon érzékeny fiú volt, és az első, akit  közel engedtem ma­gam­hoz – nosztalgiázik Barbi. – Sokat kaptam tőle érzelmileg, és nagyon izgalmas alkotófolyamataink voltak. Inspiráltuk egymást, éjszakákat beszélgettünk át egy-egy új forgatókönyve kapcsán. Szívesen emlékszem a meghitt pillanatainkra.

Hosszú hónapokig rózsaszín köd lengte körül a fiatalokat, de Barbara rengeteget dolgozott, majdnem minden este előadása volt a Vígszínházban, ezért a szerelem az egyre kevesebb együtt töltött idő miatt lassan elillant a viszonyukból. A rendezőtanonc örök emléket hagyott a műsorvezetőben, a mai napig tartják a kapcsolatot, és szorítanak egymás boldogságáért. Barbi egyébként jelenleg egyedülálló, nemrég esett túl egy szakításon, így szabad az út a Nagy Ő előtt... 

Idő kell a kibontakozó érzelmekhez

A Tűsarok és a Hálószobatitkok című műsorok háziasszonyát arról is kifaggattuk, milyen típusú pasik a zsánerei.

– A külső számomra nem lényeges, de az, hogy az illető ne szokványos módon közeledjen felém, már az. Nem szeretem, ha lerohannak, azt annál inkább, ha lassan bontakozik ki közöttünk a szerelem, és bőven hagy időt nekem arra, hogy ráhangolódjunk az érzelmeinkre – osztotta meg velünk a tévés.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek