Celeb

Jakupcsek mindenkit megkönnyeztet

Fái

Létrehozva: 2017.02.24.

Az érzelmi viharok miatt garantált a sírás Jakupcsek Gabi új műsorát nézve. A köztévéből elbocsátott riporter a tavaszi szezonban TV2-n tér vissza, az Egymás szemében című békítő realityvel. Eddig hiába ostromolták felkérésekkel, egyiket sem fogadta el.

– Erre viszont 24 órán belül igent mondtam – árulta el Gabi. – Szeretem, mert túlmutat a direkt szórakoztatáson, van társadalmi üzenete. Izgalmas, mert járatlan út, hiszen civil szereplői vannak és rendkívül erős, őszinte emocióval bír.

Az Egymás szemében hétfőn este kilenckor lesz adásban, de a Bors lehetőséget kapott, hogy előbb megnézze. Szerencsére, mert így még időben figyelmeztethetjük az olvasókat, hogy a felemelő és megható pillanatokhoz nagy csomag papír zsebkendővel üljenek le a készülék elé. A sajtóvetítés résztvevői legalábbis sűrün törölgették a szemüket.

A műsorban három történetet láthatunk, az elsőben a húszéves éves unoka találkozik a nagymamájával, akit három éves kora óta nem látott. Egy kicsit bepillanthatunk a találkozást kezdeményező fiatal lány életébe, de a mozi nem arról szól, hogy családok kiteregessék a szennyest. A lényeg az, amikor egymással szemben ülnek és percekig csak némán nézik egymást,hogy felszínre torjenek valódi érzelmeik. Csak ezután beszélhetnek arról, ami szétválasztotta őket.

A második páros két fiatal, akik gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de hat éve nem találkoztak. A harmadik egy negyvenes testvérpár, akiket anyjuk halála után 3-4 éves korukban örökbe fogadtak. Akkor szakadtak el egymástól, mert nem kerülhettek egy családhoz.

– Ez nem show és nem békülő. Szó sincs róla. Ez mozi! – neveti el magát Gabi, aki borzasztóan izgult a vetítésen. – Bizony, nagyon ideges voltam, mert én is most látom először, egyben. Míg egy talkshow-t én viszek végig hetven percig, minden az én döntésem, ez sok elemből tevődik össze. Egy hosszú és mély beszélgetésből, amiből legszebb mondatok kerülnek be. Másrészt egy szép filmből, hiszen utazom a helyszínekre, és abból a gyönyörű találkozásból, ami tényleg csak ott születik meg a stúdióban. Ezt a hármat egyben látni, nagyon izgalmas.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek