Celeb

Bolond vallomás mentheti meg Osztert

F. Zs.

Létrehozva: 2017.04.05.

A negyedrendű vádlott talán terhelőt akart mondani a színészre, ehhez képest olyan vallomást tett, amivel simán felmenthetik Oszter Sándort.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Kedd reggel elképesztő jelenetekkel folytatódott a Budapest Környéki Törvényszéken az a vesztegetési ügy, amelyben Oszter Sándor is érintett mint ötödrendű vádlott. Az ügyészség a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt és társait vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettével vádolja, a tét komoly: hosszú évekre börtönbe kerülhetnek az érintettek, amennyiben rájuk bizonyítják a vádakat. 

Kedden hallgatták meg a ne­gyedrendű vádlottat, aki alaposan meglepte a hallgatóságot. A férfi skizofréniára hivatkozva közölte, hogy nem beszámítható, őt ugyan ne kérdezzék semmiről. A meghallgatás felénél abszurd jelenet játszódott le: a tárgyalást vezető bíró és a negyedrendű vádlott hosszú percekig szótlanul farkasszemet nézett egymással. A légy zümmögését is hallani lehetett a teremben, mindenki feszülten várta a végkifejletet. Aztán a bíró váratlanul megszólalt: 

– Felesleges megjátszania ma­gát, látom, az előbb is kiesett a szerepéből – erre a férfi csak azt válaszolta, hogy akkor leülne. 

Mivel a meghallgatása nem vezetett eredményre, a törvényszék a korábbi vallomásait olvasta fel, ezekből megtudtuk, hogy az ügy negyedrendű vádlottja három alkalommal adott pénzt Oszternek, kétszer tízmillió forintot és egyszer hármat, de azt állította: a színész mindhárom alkalommal olyan állapotban volt, hogy azt sem tudta, ki járt nála.

Erről Oszter Sándort is meg akartuk kérdezni, de tegnap nem tudtuk elérni lapzártánkig.  

– Az ügy májusban folytatódik a bíróságon, ekkor meghallgatják Oszter Sándor ötödrendű vádlottat is, akire ha ilyen vallomások a terhelők, viszonylag gyors felmentésre számíthat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek