Celeb

Első szerelem: eltiltották Jocótól Csepregi Évát

A. T.

Létrehozva: 2017.04.10.

<p>Csepregi Éva édesapja nem nézte jó szemmel, hogy féltve óvott, tizenhárom éves lányának udvarlója akadt, így a fiatalokat eltiltotta egymástól. Mindössze két hétig lehettek boldogok első szerelmével, de az az ő szavaival élve: „micsoda két hét volt!”</p>

– Balatonalmádiban voltam úttörőtáborban és az egyik iskolatársammal, Jocóval már az első nap kinéztük egymást. Nagy dilemmában voltuk a barátnőimmel, hogy mi a szokás ilyenkor. Szabad-e csókolózni, ha igen, azt hogyan kell… Összeültünk és megvitattuk a kérdéseket, és zöld utat kapott a csók is. Volt egy lány, aki tapasztaltabb volt nálam, ő avatott be a részletekbe – idézi fel tiné­dzserkori élményeit a Neoton együttes énekesnője. – Kéz a kézben sétálgattunk, valahogy elintéztük, hogy együtt legyünk ügyeletben, élveztük az éjszakai riadókat, a számháborút és mindent, amit egy tábor adni tudott nekünk. Az a két hét rólunk szólt!

Éva élete meghatározó élményeként tekint vissza erre a szerelemre, még akkor is, ha csak ily rövid ideig tartott. A fiatalok a tábor után is szerették volna folytatni a kapcsolatukat.

– A tábor után Jocóval még egyszer-kétszer elmentünk moziba, sétálni, de apukám nem akarta, hogy olyan fiatalon randizgassak, ezért eltiltott minket egymástól – meséli az énekesnő.

Éva szomorúan vette tudomásul apja döntését, de nem tudott ellene mit tenni, így le kellett zárnia a kapcsolatát Jocóval. A gimnáziumi évek alatt persze már ő is bátrabban mondott ellent szüleinek szerelmi ügyekben, de erről elemi iskolásként szó sem lehetett. 

A ma már 63 éves énekesnőnek az elmúlt években boldogságban és csalódásban is egyaránt volt része, de a szerelembe vetett hitét egy percre sem veszítette el.

– A szerelem az élet sava-borsa. Szép ajándék az égiektől. A szerelem az egyik olyan dolog az életben, ami miatt érdemes élni – vélekedik Csepregi Éva. 

Boldogság és csalódás

Az énekesnőnek egy fia született, Dávid, de gyermeke apjával nem tartott sokáig a kapcsolata. A huszonöt éves fiatalember is zenész lett, édesanyjával együtt zenél a Neotonban, mint dobos. Éva jelenleg egyedülálló, 2015-ben, tizenöt év együttélés után ment tönkre a kapcsolata kedvesével, Attilával, de mint interjúnkban is elmondta, nem vesztette el a hitét a szerelemben és nyitott arra, amit az élet még tartogat a számára.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek