Celeb

Lógtak a fiúk Judy kerítésén

A. T.

Létrehozva: 2017.06.12.

Judy, a Groovehouse énekesnője hisz a szerelemben és abban, hogy egyetlen ember mellett is le tudjuk élni az életünket, ahogy azt nagyszüleink is tették, csak épp a megfelelő társat kell hozzá megtalálni. Reméli, hogy ő a sokadik nekifutásra megtalálta az igazit, férje, Balázs személyében, akivel 2011 óta egy édes kislány, Maja szülei. Idáig azonban hosszú út vezetett, amelynek mérföldköveit az első szerelmek is formálták. Az énekesnő szívét először az óvodában érintette meg a szerelem, de az szinte semmi nyomot nem hagyott az emlékezetében, nem úgy, mint az a fiú, aki az általános iskolában babonázta meg.

– Akkoriban még nem volt mobiltelefon, internet, úgyhogy mi „csak" leveleztünk egymással. Egy-két soros leveleket írtunk. Kezdetben egy osztályba jártunk, majd mivel sokan voltunk, kettéválasztották a csapatot, és külön kerültünk. Elszakadtunk egymástól. A lépcsőfordulókban találkoztunk, ahol az egyik szünetben ő adta át nekem a levelét, amire a következő szünetig válaszoltam, és én is odaadtam neki. Aztán lassan vé­get ért a kapcsolatunk – me­sélte mosolyogva a TV2 Nagy Du­ett című versenyében harmadik helyezést elért énekesnő, majd elárulta, 1998-as autóbalesete után egy évvel egy fürdőben sodorta újra össze a sors diákkori sze­relmé­vel. Sokat be­szélgettek, de azóta semmit nem tud hajdani lovagjáról. A középiskola az­tán új szerelmet tartogatott a csinos lánynak. Egy tinidiszkóban megismerte azt a fiút, akit ténylegesen első szerelmének nevezhet.

– Egy évvel volt idősebb nálam. Nagyon tetszett, jól elvoltunk, sok mindenre megtanított – árulta el Judy, akit kamasz hevülettel ostromoltak a fiúk.

– A kerítésünkön szó szerint lógtak a fiúk, népszerű lány voltam. Ez persze nekem nagyon imponált, de már akkoriban is hittem a monogámiában. Az említett fiú is megmászta azt a kerítést. A szerelem idővel kihűlt, Judy felnőtt, új kapcsolatai lettek, és túl a harmincadik életévén rálelt arra, akire mindig is vágyott.

– Balázzsal nekünk is vannak vitáink, előfordult már, hogy azt mondtuk, ő balra ment, én jobbra, de aztán mérlegeltünk. Mi úgy vagyunk, hogy inkább megjavítjuk a régit, mintsem az első nehézség után eldobjuk a szerelmünket. Szeretnénk együtt megöregedni.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek