Celeb

Ágyba bújtak egymással a Melrose Place sztárjai: ez történt a kedvencekkel!

Bors

Létrehozva: 2017.07.30.

Hosszú évekig tartottak minket lázban a Melroce Place társasház lakói, akiknek élete sokszor olyan szövevényes volt, hogy olykor ők maguk sem tudták, hányadán állnak önmagukkal és a lakótársaikkal. 

– Az utolsó időben a forgatókönyv percről percre változott, A nem beszélt B-vel, C -nek nem tetszett a jelenet, D több pénzt akart. Összekevertük a magán­életet és a munkát, a hódítások nekem is fontosak voltak – vallotta be évekkel ezelőtt egy interjúban Grant Show, azaz a szívtipró Jack Hanson, aki nem részletezte a kalandjait.  – Mindezek ellenére mindannyian imádtuk a Melrose-t és csak reméltük, hogy hosszú ideig munkát ad majd nekünk.

1992-től kezdve, öt éven át forgatták a Melrose Place-re keresztelt sorozatot, melynek végül épp az lett a veszte, ami az elején a különlegessége volt. A szereplők egy házban éltek, mondhatni egy nagyobb családot alkottak, de ahogy a sikerre való tekintettel egymás után rögzítették az újabb és újabb részeket, meglehetősen sablonossá formálódott a történet. Lassan mindenki mindenkivel ágyba bújt (a valóságban is) sorra kerültek elő az addig eltitkolt családtagok, volt családon belüli erőszak és molesztálás, de nem úsztuk meg a gyilkosságot, a féltékenységeket és a különböző tragikus betegségeket, haláleseteket sem. A jófiúkból rosszak lettek, majd újra jók (gondoljunk csak a sármos Mancini doktorra), a halottnak hitt újra felbukkant (Marcia Cross Kimberly Shaw-ként elpusztíthatatlan volt). 

Az egyre gazdagabb lakáskomplexum-tulajdonos Amanda (Hea­ther Locklear) a mesés vagyon ellenére is egy kétszobás la­kásban éldegélt, míg egy megjátszott halállal el nem tűnt az őt és szerelmét fenyegető bűnözők elől. Az őket ért szörnyűségek után vajon miért nem költöztek el a lakók a társasházból? Szóval a végén már semmi életszerű nem volt a sorozatban, ezért a producerek végül belátták: ideje legyártani az utolsó részt is. A legjobbkor született meg az elhatározás, mert a színészek a valóságban is háborúztak egymással. Mert ahogy a filmben, úgy civilként is cserélgették egymást hálótársként. 

– Ennél jobb munkám soha nem volt, és még jól meg is fizettek – mondta Heather Locklear a közelmúltban. 

A túlkapásaival együtt, összességében a Melrose Place egy nagyon jó sorozat volt. Lendületes, izgalmas, és bepillantást engedett a Los Angeles-i fiatalok életébe. Évekig a képernyő elé szegezett minket. 

Mi történt a szereplőkkel?

Grant Show (Jack) 
Kolléganői közül többet meghódított. Megfordult az ágyában Courtney, Heather, Josie és Laura Leighton is. Harmadosztályú filmekben szerepel. Kétszer nősült, egy gyermeke van. 

Doug Savant (Matt)
A sorozat Sydney-jét (Laura Leighton) vette feleségül. Két gyermekük született, előző kapcsolatából is van kettő. A Született feleségekkel lett világhírű. 

Josie Bissett (Jane)
Több szeretője is volt a stábból, végül kollégájához, Rob Esteshez ment hozzá. Elváltak, visszavonult a filmezéstől.

Thomas Calabro (Mancini doktor)
Csak epizódszerepet szántak neki, de a nézők megszerették. Alig kap szerepet, a felhalmozott vagyonát éli fel. 

Courtney Thorne Smith (Alison)
Sorozatszínésznő lett. A Jim szerint a világ a leghíresebb ezek közül. Férjnél van, gyermeke nem született.

Andrew Shue (Billy)
Színészként nem igazán foglalkoztatják. Véletlenül került a sorozatba, a producerek nem akarták, végül bizonyíthatta tehetségét.

Marcia Cross (Kimberly)
A Született feleségekkel lett világhírű. Férjnél van, ikerlányok anyukája. 

Kristin Davis (Brooke)
A Szex és New York Charlotte-jaként népszerű színésznő lett. Nemrég örökbe fogadott egy színes bőrű gyermeket.

Heather Locklear (Amanda)

Sokáig alkohol- és drogproblémákkal küzdött. A botox felismerhetetlenné tette az egykor szép színésznő arcát.

Érdekességek

– Darren Start a Beverly Hills 90210 sorozat alkotóját kérte meg a FOX csatorna, hogy találjon ki egy újabb sikeres sorozatot. Saját emlékei nyomán álmodta meg a Melrose Place-t.

– A Melrose valóban létező hely, a külső helyszíneket viszont egy El Pueblóban épült társasházban forgatták.

– A medence épített díszlet volt, csak a sorozatra ásták ki és töltötték fel vízzel.

– Több színész, Marcia Cross, Alyssa Milano, David Charvet, Rob Estes, Brooke Langton ezzel a sorozattal futott be.

– Lisa Rinna szerepét eredetileg Hunter Tylonak szánták, de a színésznő terhes lett, szerződést bontottak vele. A sors pikantériája, hogy Lisa is terhes lett, de addigra már képernyőn volt.

– A forgatás után a stáb aukción kiárusította a díszletek nagy részét. Amit tudtak, pénzzé tettek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek