Celeb

Demcsák Zsuzsa: Tévésként és nőként is értékes vagyok

Fái

Létrehozva: 2017.07.09.

Egyik napról a másikra borította fel az életét, mondott fel a Mokkában, mondott le a képernyőzésről. Azóta két csatorna és egy férfi csábítja. A vizes-vébé kulisszatitkai mellett erről is beszélt a műsorvezető.

Hogy érzi magát a vizes-vébé háziasszonyi a szere­pében?

Imádom! Mikor Guadalajaratól megkaptuk a rendezés jogát, még Gyárfás Tamásék kértek fel, akkor kezdtünk el együtt dolgozni. Tehát már több éve ismerem a kulisszatitkokat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én vagyok a nagy protokolleseményekért felelős, azoknak vagyok a háziasszonya, riportere, mindenese.

Milyennek találja a magyar rendezést?

Elképesztő, ami történik! A FINA-val minden idők legjobb vébéjét rendezzük. Hét év helyett két év alatt, ami nehéz. A Duna Arénában bent lenni valami hihetetlen érzés. El is viszem a gyerekeimet az osztálytársaikkal, mert sokan közülük úsznak, vízilabdáznak, a sport a mindenük és a vb magyar sztárjai a példaképeik. A Hajós Alfréd uszodába is megyünk, a vízilabdához is van kötődésem. Rengeteget tudósítottam sporttal kapcsolatos eseményekről Magyarországon, most pedig büszkén állok ki és képviselem hazánkat.

És a vízilabdás fiúk jól néznek ki!

Nyilván! Nem tudok emellett sem elmenni! (Nevet)

Mi a véleménye a Hosszú Katika körül kialakult helyzetről?

Katinka ikon, mindkét gyermekem példaképe. Egyszer voltunk egy rendezvényen, úgy volt, hogy Katinka is ott lesz, de nem tudtunk találkozni. Vigasztalhatatlanok voltak, a kislányom majdnem sírt is. Most is nagyon várják a találkozást Katinkával és Kenderesi Tomival. Ha ez sikerül, akkor nekem rendben van a nyaram! Az én életemben is az első sport az úszás volt. A testvérem hátúszásban volt kimagasló tehetség, én meg mellúszásban. Édesapám is úszó volt, nekem Kiss Laci volt az edzőm. Ott nőttem fel az uszodában, nekem Egerszegi Krisztina volt a példaképem. Aztán mivel állandóan fáztam a vízben, inkább megtaláltam magamnak édesanyám sportját, a röplabdát. Két évesek voltak talán a gyerekeim, amikor először levittem őket az úszodába, mert tényleg azt gondolom, hogy az úszás az első sport, amit meg kell tanulni egy gyereknek. Mindig mondtam nekik, hogy a négy úszásnemet el kell sajátítani, aztán választhatnak maguknak más sportágat. Egy héten háromszor vittem őket a Komjádiba, ha esett, ha fújt, nem volt felmentés. Aztán végül választottak maguknak más sportot. Mind a ketten csapartsportág mellett döntöttek, nyilván az anyjuk után szabadon.

Hány aranyat remél?

Annyi mindentől függ. A juniorok, az ifi válogatott hogyan jön föl. Mennyire szívják fel magukat, milyen lesz magyar közönség előtt játszani… azt mondom, négyet biztosan nyerünk. Most a vízilabda nem olyan erős, Kemény Dénes szerint is kevés az esély a győzelemre, hiszen a férfiaknál Szerbia, a nőknél az Egyesült Államok a biztos befutó, de ki tudja. Nekünk kell kiszurkolni!

Mi a véleménye arról, hogy a beígért 30-40 mil­liárd helyett már 130 mil­liárdnál tartunk?

Ez olyan kérdés, amit a rendezvény sajtósának, Borsa Miklósnak kell feltenni, nem nekem.

Igaz a hír, hogy visszamegy a TV2-höz?

Kitűnő kapcsolatban vagyok most is azzal a csatornával, ahol 12 évig dolgoztam. Hívnak vissza, vannak tárgyalásaink, de erről még korai beszélni.

És ezt egyszerre csinálja majd az ATV-vel? Ott is kapott műsort.

Nyilván rólam lehet tudni, hogy engem a politika, a közélet és a gazdaság érdekel. Ennek megfelelően valószínűleg az Egyenes Beszéd és a Reggeli Start műsorban láthatnak a nézők.

Nem lesz sok egyszerre?

Húsz éve televíziózom, állandóan rohanok, gyereket nevelek, intézkedek. Négy-öt ember helyett látok el feladatokat. Terminátor vagyok, és? Ott a családi vállalkozás, a tévés műsorok, a gyereknevelés, lecke írás. Erre egyébként a nők simán képesek. Nem csak én. De nézzen rám, akinek ilyen széles vállai vannak, az mit nem bír el? Három férfi helyett hordok nadrágot.

Két hónapja mondta, hogy elég a képernyőzésből. Két hónap! Eddig bírta, és kezdi újra.

Eljönni olyan volt, mintha újra kapnék levegőt. Megmérettettem magam azzal, hogy felmondtam. Kiderült, hogy van piaci értékem. Tudjuk, hogy ebben a szakmában nem nagyon dicsérnek, de most legalább én is éreztem, hogy letettem valamit az asztalra. Értékes vagyok.

Ezzel arra utal, hogy újból szerelmes? Viszonzottan szerelmes?

Erről továbbra sem szeretnék beszélni.

Azért, mert a szerelme civil? Nem akarja, már az elején kitenni az ismertség hátrányainak?

Csak annyit mondok, alakulnak a dolgaim.

Hiányzik valami az életéből?

Szeretnék elmenni nyaralni. Augusztus má­sodik felében ér véget a vébé, szeptemberben kezdődnek a tévés munkák, közte jó lenne pihenni. Most semmi más nem hiányzik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek