Celeb

Erdős Viola: A csúcson kell abbahagyni!

N. D.

Létrehozva: 2017.10.30.

Meglepő dolgot árult el lapunknak Abaházi Nagy Lívia, aki az X-Faktor szombati adásában az Erdős Violával vívott párbajból győztesen került ki.

Forrás: Forika Attila

Abaházi Nagy Líviának és szerelmének a véletlenek folytán nincs még közös gyermeke, az operaénekesnő azonban a Borsnak elárulta, hogy van valaki a versenyzők között, akire lányaként tekint. Ő nem más, mint a kopasz, tetovált énekes, Erdős Viola, akit a szombati párbaj során kiejtett a versenyből.

– Nagyon rossz volt Violával párbajozni, ő állt a legközelebb hozzám, haza is mentem volna helyette – jelentette ki határozottan lapunknak Lívia. – Kérdeztem tőle, hogy: cserélünk? Ha hazamegyek, akkor az én életem továbbra is ugyanúgy folytatódik, Felvidéken operát énekelek. Én az operával jöttem ide, azt szerettem volna megszerettetni az emberekkel. Viola és én kezdettől nagyon közel álltunk egymáshoz, ezért tudtuk, hogy mit gondol erről a párbajról a másik. Olyanok vagyunk, mint anya és lánya. Kérdezte is tőlem Viola: Livi mama, most komolyan veled kell párbajoznom? Mondtam neki: lányom, igen.

Viola a kisfilmjében is szót ejtett arról, hogy nem bánná, ha távoznia kellene a műsorból, a felvételen mégis mindent beleadott, a mentorok állva tapsoltak neki. Ennek ellenére nem bánkódott, hogy a sikerek után mégis véget ért számára a verseny.

– Most úgy érzem, hogy maradtam volna még, de hihetetlenül jól sikerült a produkcióm, és azt gondolom, hogy a csúcson kell abbahagyni – fejtette ki gondolatait a Borsnak Viola. – Az em­berek hiányozni fognak, Lívia volt itt az anyukám. Mi voltunk a házban azok, akik megdorgálták a többieket, ha megint helyettük kellett takarítanunk. Nekiálltunk közösen mosogatni, rendet rakni, közben pedig megiszogattunk együtt egy citromos sört. Most már távol élünk majd egymástól, de egy motorostalálkozóra meghívott, úgyhogy nem ér véget a kapcsolatunk, hála az égnek!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek