Celeb

Jimmy zongorája hoz szerencsét Romeónak

O. Zs.

Létrehozva: 2017.10.31.

Tokics Romeo viszi tovább a Jimmy-alapítványt, és gálákat is tervez a Király emlékére. Ahogy méltó utódot is keres, nem eredménytelenül.

A titokzatos tehetség, Gianni dalaiban látja tovább élni Zámbó Jimmy szellemét Tokics Romeo. A tehetséges pacsirta mentora nemcsak a Hatoscsatornán futó Romeo Caffe műsorával szerzett magának hírnevet a mulatós szakmában, hanem azzal is, hogy nála van Zámbó Jimmy zongorája. A zenész évek óta a ritka relikvián szerzi a dalait, már a hatszázadik szerzeménynél tart. 

– Miközben zongoráztam, szép szerelmes szövegeken gondolkodtam. Gyakran előfordult, hogy a váratlanul jött ihlet miatt a hirtelen a kezem ügyébe kerülő szalvétára jegyzeteltem a dalszöveget – mondta a Hatoscsatorna sztárja, Romeo, aki 26 éve még csak hobbiból nyomkodta a fekete-fehér billentyűket.

– Az évek során rengeteg dalt írtam, amik nagy slágerek lettek mások előadásában, de a nevem sehol nem jelezték. Öt évvel ezelőtt egy súlyos műtétből felépülve úgy éreztem, hogy saját magam részére kéne dalokat komponálni, hogy aztán el is énekeljem azokat. Minden jeles alkalomra írtam dalt, a születéstől a halálig, a legnagyobb csalódástól a leg­édesebb szerelemig. Gondoltam, próbára teszem magam a mulatós zenei piacon, és bejött a számításom. Biztosra veszem, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy ezeket a dalokat Zámbó Jimmy gyerekkori versenyzongoráján komponáltam. Már a hatszázadik dalomat írtam meg rajta a minap. Gyakran csak a stressz levezetésképpen játszom rajta esténként. Szerencsét hoz. Romeo nem csak a saját zenei karrierjét egyengeti, fiatal tehetségeket is a szárnya alá vesz, ha meglátja bennük a jövő nagy reménységeit. Ilyen Gianni is, aki szerinte Jimmy nyomdokaiba léphet.

– Gianni személyében felfedeztem egy négy és fél oktáv hangterjedelmű tehetséget, akinek két héten belül jelenik meg az első nagylemeze. Ennek az albumnak az a különlegessége, hogy minden dalt Jimmy zongoráján komponáltam – mesélte Romeo, aki legalább ennyire büszke műsorvezető és duettpartnerére, Sziszyre. – Mindig is nagyon szerettem a duetteket, ezért nem csak írtam ilyen dalokat, de partnert is kerestem az előadásukra. Így találtam rá a gyönyörűséges fekete hajú Sziszyre, akivel megpróbáljuk előadás közben érzékeltetni a szerelem csodálatos érzését. Hamarosan együtt visszük tovább a Jimmy-alapítványt, rendezzük majd a Jimmy-gálákat, és támogatjuk a Király méltó utódjait – súgta meg a Romeo Caffe ceremóniamestere.

A sírnál kér áldást

Romeo, amikor csak teheti, a koncert előtt felkeresi Zámbó Jimmy örök nyughelyét a csepeli temetőben, hogy a Király áldását kérje az esti fellépésekre.

– Remélem, szurkol nekem fentről, ahogy én innen lentről. Ezért az áldását kérem. Tisztában vagyok vele, hogy sosem fogok úgy énekelni, mint Jimmy, viszont lelkünkben ugyanolyanok vagyunk. Nehéz lenyűgözni a Jimmy- rajongókat, de bízom benne, hogy észreveszik és értékelik, hogy ugyanolyan lelkiséggel adom elő a dalokat – mesélte nemrég az RTL Klubnak Romeo.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek