Celeb

Poór Péter három beteg hölgyet gondoz

HG

Létrehozva: 2017.10.29.

A Táncdalfesztiválok egykori kedvence ma többet dolgozik, mint valaha, de nem a színpadon. A 73 éves énekes egyedül ápolja  feleségét, 94 éves anyósát és annak 100 éves nővérét.

Forrás: Bánkúti Sándor

A 60-as, 70-es évek egyik legnépszerűbb táncdalénekese, a Fekete vonat, Utánam a vízözön, és sok más sláger előadója 73 évesen is aktív, fellép, szervez, tanít, de az igazi nagy feladatok otthon várnak rá. 

Pihenésre szinte semmi ideje nem marad, a reggeli korán kelés és a túlterheltség azonban meg sem látszik rajta, korából sok évet letagadhatna. Szinte naponta fellép, és külföldre is hívnák – híres arról, hogy énekel an­golul, németül és olaszul is –, de ezt most nem tudja vállalni.

– Nem volt ez mindig így, de mostanában több a teendőm, amióta a feleségem betegeskedik. Ezért nem tudok külföldi fellépéseket elvállalni. Régen háromszor is felléptem Berlinben a Friedrichstadt-Palastban, de Kanadába és az USA-ba is hívtak. Ma már több okból sem tudnám vállalni ezeket az utakat. A feleségem mellett gondját viselem az anyósomnak, aki 94 éves és a nővérének is, aki elmúlt százéves. Így hozta az élet – mondja a Borsnak Poór Péter, akinek mindemellett tanítványai is vannak.

Ekkora teher egy fiatalnak is sok lenne, Poór azonban irigylésre méltó derűvel mesél a napjairól.

– Nem kell engem sajnálni, teszem a dolgom – mosolyog. – Amellett van azért segítségem is, napközben rendszeresen jön hozzánk szakképzett ápoló, aki segít a mindennapi teendőkben, de főként a betegápolásban. Én magam a házimunkát el tudom végezni. Most már sokkal jobban főzök, a szükség rákényszerített, má­ra nagy gyakorlatot szereztem benne. Ebédet nem kell főznöm, mert hozatunk, az én reszortom a reggeli és a vacsora. A többi házimunka is rám vár, mosok, takarítok, vasalok – sorolja, és megelőzi a kérdést: hogy bírja mindezt. – A sok teendő tart karban.

Drága az otthoni betegápolás

Jelentős anyagi terhet róhat a családtagokra az otthoni ápolás, ha az egészségbiztosító nem támogatja. Az igénnyel a háziorvost kell felkeresni, javaslatára az ellátást szakápoló végzi díjmentesen. Szintén a háziorvos állapítja meg, hogy a szakápolást milyen gyakorisággal veheti igénybe a beteg. Amennyiben a háziorvos nem javasolja, egy otthoni szakápolás díja napi 3000-4000 forint között lehet. Ebbe nem számítanak bele a kellékek, ápolószerek, gyógyszerek.

Nem is hagyja, hogy a gondoknál időzzünk, nagy hévvel mesélni kezd friss sikerélményeiről.

– Rózsás Viktória egy tanítványom, aki olyan tehetséges, hogy a partnernőm lett, együtt lépünk fel – újságolja. – A műsorban a saját régi sláge­reimet éneklem, de vannak új szerzeményeim is. Vikinek is írtam egy dalt, amit nagyon szeret a közönség. Nagyon boldog vagyok, mert minden fellépésemen azt hallom vissza, hogy itt ilyen jó műsor még nem volt. Annak külön örülök, hogy a közönség még mindig követeli a régi számokat. Több mint ötven éve vagyok a szakmában, most ezt meg is ünnepeljük. Már alig várom a Táncdalfesztivál ötvenéves jubileumát, amely januárban lesz az Arénában. Ami egyébként nem is ötven, mert az első Táncdalfesztivál 1966-ban volt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek