Celeb

A veszprémi erdőben keresik VV Fanni holttestét

uv, P. J.

Létrehozva: 2017.12.08.

Megdőlni látszik az a hír, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi a Duna hullámsírjába temette a lányt. A nyomozók most egy hatalmas nagyvadas területen kutatják a nyomokat.

A Bors megtalálta VV Fanni feltételezett gyilkosának ügyvédjét, aki szerint nem igaz, hogy a dunaújvárosi férfi nem működik együtt a rendőrséggel.

– Ügyfelem a hírekkel ellentétben tett vallomást, de nem azt, amit a rendőrség hallani akar. Elismeri, hogy volt kapcsolata Fannival, de az emberölést nem ismerte el – mondta el az ügyvéd, aki nem gondolná, hogy B. L. és Fanni egy párt alkotott.  

Mindeközben újabb fordulatot vett a nyomozás VV Fanni gyilkossági ügyében, a november 20-án eltűnt egykori ValóVilág-szereplőt ugyanis a Vác Online információja szerint nem a Du­nában, hanem Veszprém megye erdős területén keresi a rendőrség életvédelmi főosztálya. Korábbi lapinformációk szerint a 24 éves lány holttestét a Dunába dobhatta feltételezett gyilkosa, aki közel él a folyóhoz, hiszen dunaújvárosi lakos. És az autópálya felvételei bizonyítják, hogy ott is járt a kocsival.

Ám a legfrissebb információk szerint az előzetes letartóztatásba helyezett, em­ber­ölés bűntettel gyanúsított B. László bérelt autója a GPS- adatok szerint Budapest és Veszprém között mozgott, és a nyomok egy több tízezer hektáros erdős területre vezetnek, ahol a gyanúsított elrejthette, eláshatta a prostituáltként dolgozó Novozánszki Fanni holttestét.

– A rendőrség 0–24-ben nyomoz Fanni holtteste után, amit nagy valószínűséggel elásott a gyilkosa, így mivel óriási, nagyvadas területről van szó, az is elképzelhető, hogy sosem kerül elő a 24 éves lány teste – mondta el a Borsnak informátorunk.

Ahogy azt korábban megírtuk, az egykori önkormányzatiképviselő-jelölt fülig szerelmes volt a csinos valóságshow-sztárba, akivel fél évig egy párt alkotott, de Fanni végül szakított a férfival. Ismerősei szerint László képtelen volt ebbe beletörődni, és ez lehetett előre kitervelt, brutális gyilkosság indítéka. A férfi autót kölcsönzött. Az éjszaka közepén felkereste a lányt. Az ölében vitte le a luxuslakópark toronyházi lakásából az élettelen testet. A kocsiban pajszert, fegyvert, kötelet és vérnyomokat találtak. Ezért feltételezik, hogy a lány már nem él. Amíg nincs meg a holttest, hivatalosan továbbra is eltűntként keresik a lányt.

Volt barátnője védi VV Fanni gyilkosát

A Bors utolérte B. L. volt barátnőjét. Mint kiderült, a gyanúsított ugyan már jó ideje nincs együtt vele, ő mégis izgul érte, és biztos abban, hogy nem lenne képes ilyen bűntettre.

– Százszázalékosan biztos vagyok benne, hogy nem ő tette. Ha meg is történt ez az eset, akkor bizonyára véletlen volt. A kapcsolatunk alatt sosem volt agresszívebb megnyilvánulása. Soha nem tenne ilyet. Nagyon aggódom érte. Ő egy jó ember és biztos, hogy nem csinált ilyet – zárta rövidre B. László exbarátnője, akinek az unokatestvére egy ismert és elismert énekesnő. Ő másként emlékszik Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosára.

– Én csak egyszer találkoztam azzal az emberrel, amikor még együtt voltak Orsival. Azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem volt szimpatikus. Tudja, van az a helyzet, amikor először találkozunk egy személlyel, és jön egy rossz érzés, egy negatív kisugárzás. Biztos van vaj a füle mögött– mondta a neve elhallgatását kérő énekesnő.     

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek