Celeb

Balázsék miatt akar felmondani Cooky

Bors

Létrehozva: 2017.12.06.

Ha délután öt óra van, a Rádió 1-en minden hétköznap megszólal Cooky. Kívánságműsorát szeretik és megszokták a hallgatók, ám szerdán egészen mást hallhatnak. Cooky akcentusa helyett ugyanis Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri jellegzetes triója jelentkezik majd be egyenesen Szegedről, ahol néhány hete már fogható az állomás. Ezért települnek ki Balázsék a városba, emiatt vi­szont Cookyt kellett kitúrniuk a saját műsorsávjából. Információink szerint Cookyval csak az utolsó pillanatban közölték a változás hírét. A műsorvezető pedig annyira kiakadt a szerinte méltánytalan eljáráson, hogy első haragjában fel is akart mondani. Cooky nem viccelt, már a rádió vezetőségét is megkereste haragjában. A műsorvezető nyi­latkozni sem akart, mérgesen csapta ránk a telefont. Egy közeli ismerőse azonban elmagyarázta, miért húzta fel magát ennyire Cooky.

– Nagyon kiborult, amikor megtudta, hogy Balázsék elfoglalják az ő műsorsávját. Nem tetszett neki, hogy erről nem tájékoztatták, pedig tudja, hogy a hallgatók őt várják minden délután. A szegedi kitelepülés ép­pen ezt vágja keresztbe – mondta el a műsorvezető ismerőse. – Még az is megfordult a fejében, hogy otthagyja az állását a Rádió 1-nél – magyarázta informátorunk, aki szerint Cookynak ugyan lenne mihez nyúlnia, hi­szen végzett pilóta, de nyilván nem jönne jókor neki a felmondás, hiszen pár héten belül megszületik első gyermeke. Végül talán éppen ettől higgadt le a francia.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek