Celeb

Ez a hivatalos válasz Havas Henrik zaklatási ügyében

Bors

Létrehozva: 2017.12.13.

Forrás: Fejér Bálint

Az önkormányzati képvislőként tevékenykedő Havas Henrik körül a közelmúltban kirobbant zaklatási ügy elérte a Kisoroszi Önkormányzatot is, akik a Blikknek adtak arról hivatalos választ, hogy miként reagálnak a botrányra.

Kedden Baukó Éva és Molnár Anikó után újabb nő vádolta meg Havas Henriket szexuális zaklatással. A neve elhallgatását kérő nő, Havas volt üzlettársa a Tényeknek idézte fel a Tanár úr helytelen közeledését. 

„A 2017. december 14-én 18 órára a „Havas Henrik-ügy” napirenddel meghirdetett nyílt képviselő-testületi ülést nem tartjuk meg. A mostanra kialakult helyzet, illetve az adott körülmények miatt úgy ítélem meg, hogy a település érdekeit nem szolgálja a tervezett testületi ülés megtartása. Havas Henrik önkormányzati képviselő személyét érintő, a médiában eddig megjelent híreket, állításokat a Kisoroszi Önkormányzat nem vizsgálja, mivel a médiában megjelentek semmilyen módon nem függnek össze Kisoroszi Önkormányzatával, illetve Havas Henrik önkormányzati képviselői minőségével.
Érdemi intézkedésre Kisoroszi Önkormányzatának jogi lehetősége nincs, a történtek feltárása és értékelése nem a Kisoroszi Önkormányzat feladata. Mint polgármester, Kisoroszi Önkormányzat képviseletében kijelentem, hogy határozottan elítéljük a szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés minden formáját.

Önkormányzatunk igyekszik a helyi közügyekre koncentrálni, számunkra legfontosabb Kisoroszi nyugalma.

Közeleg a békesség és a szeretet ünnepe. Boldog Karácsonyt, Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek!” – válaszolta a lapnak Molnár Csaba polgármester.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek