<p>Ötven éve jó barátok, de még így is meg kellett tanulniuk együtt élni a színpadon. A nyolcvanoldalnyi szövegről nem is beszélve.</p>
Egy fedél alá kényszerül a magyar színjátszás két nagyasszonya. Legalábbis az Újszínház Zserbótangó című drámájában, ami szerencse, hisz Esztergályos Cecília és Tordai Teri mindketten azt vallják: nehezen alkalmazkodnak, így nem lenne könnyû dolguk, ha az életben is ha össze kéne költözniük.
Ötvenéves barátságra teszi fel a koronát a közös színdarab.
– Fiatalabb koromban nem szerettem ilyen intim térben játszani, de ez a szerep kiváló. Igazi nagyszerû megpróbáltatás és memóriagyakorlat számomra, hiszen 80 oldalnyi szöveget kell megtanulnunk Terikével – mondta Esztergályos a fiatalokat megszégyenítô feladatról.
– Egy kamaradarab olyan, mintha egy wimbledoni teniszmeccset vívnánk: ha valamelyikünk elejti a labdát, akkor nagyon nehéz visszatérni a pályára. Ám szerintem mindkettőnk nevében elmondhatom, hogy ez a sok szöveg és az ilyen darabok tartanak minket fiatalon.
A drámai és vicces helyzetekben is bővelkedő történet próbaheteiben a két színésznőnek meg kell tanulniuk együtt élni a színpadon, amiben évtizedeken átívelő barátságuk segíti őket, dacára annak, hogy mindketten egyetértenek abban, hogy igen rapszodikus lenne, ha közös lakásba kényszerítené őket az élet.
– Nem vagyunk alkalmazkodó természetűek. Ha összeköltöznénk, akkor lehet, hogy 2-3 napig nem is állnánk szóba egymással. Úgy képzelem, hogy én olvasnék addig, míg Cilike zenét hallgatna vagy balettgyakorlatokat végezne, de egy idő után megbeszélnénk a problémát – mesélte Tordai, majd Cilike vette át a szót.
– Sokszor dolgoztunk együtt, de a Zserbótangó egy nagy egymásra találás, hiszen ez a munka is bizonyítja, hogy olyanok vagyunk, mintha testvérek volnánk, vagy ahogy Terike mondaná: mintha a kicsi hugija lennék.
Sikert hoz a megtaposott példány
A színészek hajlamosak mindent megtenni egy darab sikerének érdekében, így van ezzel Esztergályos Cecília is, aki az egyik legrégebbi színészszokásnak is előszeretettel hódol a színházban.
– Régi színészszokás, hogy ha véletlenül leejtjük a szövegkönyvet, akkor egyszer megtapossuk. Állítólag ha ezt nem tennénk, akkor nem lenne sikeres az előadás.
