Celeb

Fűzővel karcsúsít Tóth Bettina

N. D.

Létrehozva: 2018.04.30.

A szexuális forradalom idején a nők a fűzők elégetéséért tüntettek, az X-Faktorból ismert Tóth Bettina most ezzel harcol a darázsderékért.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Tóth Bettina komoly életmódváltásba kezdett, ami kívül-belül hatással van rá. Nemcsak az étkezési szokásait változtatta meg, hanem az egész testét érintő átalakulásba is kezdett.

– Észrevettem, hogy a gyorséttermi ételek fogyasztása számomra fáradtságot okoz – árulta el a Borsnak a különleges hangú Bettina, aki ma Jacey Dawn néven egyengeti a karrierjét.

– Nehezen ment a koncentrálás is, ekkor terveztem el, hogy abbahagyom. Sokkal több zöldséget, gyümölcsöt eszem, mint korábban és rengeteg zöld teát iszom. Figyelek a testem által küldött jelekre, és ma már sokkal energikusabb vagyok.

A fiatal énekesnőnek szüksége is van az energiára, hiszen a tavalyi X-Faktor óta az iskola mellett sem állt le a munkával. Kállay-Saunders Andrással és Burai Krisztiánnal is együtt dolgozik az új dalokon, miközben folyamatosan új lehetőségeket keres.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy derekasan helytáll a tehetségkutató utáni karrierépítő időszakban, és ezt a kifejezést nem képletesen, hanem szó szerint kell érteni. Az életmódváltás részeként ugyanis egy régi ruhadarabot is beemelt a mindennapjaiba: a fűzőt.

Egyes szakemberek szerint a fűző a női szenvedéstörténet példája, mert akár negyven kiló tömegnek megfelelő nyomást is kifejt a női test néhány négyzetcentiméterére, miközben befelé és fölfelé szorítja a mellkast és megnyomorítja a belső szerveket. Viszont bombajó alakot csinál, és az is igaz, hogy a napjainkban kapható darabok nem azonosak a régi kínzóeszközökkel.

– A fűzőt azért szereztem be, mert javítja a tartásomat, és nagyon szeretem, hogy még inkább homokóra alakot csinál nekem. Fogyni nem szeretnék, inkább tömeget növelni kellene, de az számomra sajnos nem könnyű feladat, mert nehezen hízom. Semmilyen negatív hatást nem tapasztalok a viselésekor – árulta el lapunknak Bettina, aki mindeközben a hófehér bőrét szolizással igyekszik mediterránra barnítani.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek