Celeb

Kicserélték a Mesterhármast - Bunyós Pityu maradt, Fásy kimaradt

ozs

Létrehozva: 2018.05.03.

A Mesterhármas-nóta után egy újabb Mesterhármas-dal készült. Ráadásul mindkettőben szerepel Bunyós Pityu.

Az ezredforduló környékén kirándult először a mulatós zene világában Fásy Ádám legendás Zeneexpresszével Bunyós Pityu. A kiruccanásból végül nagy utazás lett, miután Sláger Tibóval és Fásy Ádámmal közös, Mesterhármas című mulatós himnuszára akart bulizni az ország apraja-nagyja.

Tíz év után Pityu kiszállt, inkább szólóban szórakoztat azóta is. Ám néhány napja újra kering a neten egy Mesterhármas című nóta, amihez Bunyós Pityunak szin­tén köze van.

– Nagyon fontos rögtön az elején el­mondanom, hogy a Fásy Ádámmal csúcsra járatott Mesterhármas volt az első, a verhetetlen. Akikkel előadom az újat, Dankó Szilvia és Roberto is földim, ők is szabolcsiak. Erről szól a dal is. Amikor énekeltük fel a stúdióban, bejelentkeztünk közben élőben is a neten, és poénból mondtam csak, hogy Mesterhármas lesz a dal címe, aztán végül az is maradt – újságolta a bokszbajnokból lett mulatós sztár.

De mit szól ehhez Fásy Ádám? – Minden dalnak örülünk, ami vidámságot és boldogságot okoz a hallgatóságnak. Örömmel üdvözlöm, és sok sikert kívánok mindehhez.

Íme a nóta:

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek