Celeb

Máté Péter a legnépszerűbb elhunyt sztár

Bors

Létrehozva: 2018.06.09.

<p>Főleg a kisebb rádiók játsszák a dalokat.</p>

A már nem élő szerzőtől származó magyar dalok tízes listáján három helyen is Máté Péter-szerzemények szerepelnek – de­rült ki az Artisjus által a Bors rendelkezésére bo­csátott 2017-es adatokból. Ebben nincsenek benne a csak magyar dalokat játszó Dankó Rádió zenéi. 

A Most élsz, az Elmegyek és az Ez itt az én hazám összesen ki­lencszázszor csendült fel a rádiók­ban, és becsléseink szerint nagyjából félmillió forintnyi jogdíjat és ráosztást hozott a jog­utódoknak. (A rá­diós és televíziós el­hangzások utáni jogdíjak tartalmazzák azokat a gépzenei és magánmásolási díjakat, amelyeket rádiós, tévés elhangzásokra ráosztásként fizet ki az Artisjus a szerzőknek.) Ezek a kifizetések annak megfelelően alakulnak, hogy egy-egy alkotást hányszor játszanak le, de fontos hozzátenni, hogy ezeket a dalokat jellemzően a kisebb helyi adók játsszák, az országos adókon csak néhányszor lehetett hallani – így a jogdíj sem olyan magas, mintha országosan rendszeresen játszanák azokat.

Máté Edit, Máté Péter özvegye a mai napig elérzékenyül, ha azt látja, néhai férjét még mindig mennyien kedvelik.

– Fantasztikusan szép dolog ez, pedig már a második generáció is lassan felnő, mióta ő nincs közöttünk. Ha láthatná ezt, biztosan nagyon boldoggá tenné – mondta lapunknak Máté Edit, aki még mindig elérzékenyül, ha né­hai férjéről kell beszélnie. – Engem is mindig meglep, amikor gyerekektől hallom, hogy ismerik a dalait, meg általános iskolai ballagásokon játsszák le a számait. Ez egészen csodálatos. Mindig vannak olyan előadók, akik újra előveszik és megcsinálják a dalait, talán ez is jelent valamit.

Amikor felvetjük, hogy Máté Péter a dalain keresztül minden bizonnyal örökké él, az özvegy csak annyit válaszol: „a próféta beszéljen magukból!”.

Szenes Iván örökké él

A vendéglátóslistán Szenes Iván három szerzeménye is szerepel, és hagyatékát lánya, Andrea viszi tovább.

– Édesapámnak több mint kétezer dala van, és ezek örökérvényűek, mert valahogy minden korban magukra találnak bennük az emberek. A szövegei olyanok, mint a dalba öntött költészet, zenétől függetlenül, és ezáltal Szenes Iván örökké él – mondta el a Borsnak Szenes Andrea.

A rádiós, tévés elhangzások mellett most történt a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene jogdíjkifizetése is, melynek 81 százaléka, 303 millió forint magyar szerzőknek járt. Ezeknél a zenéknél kimagaslóan nagy az elhunyt szerzők aránya. Ebben a kategóriában szintén az Elmegyek volt a legtöbbet elhangzó olyan dal, amelynek szerzője (szerzői) már elhunyt, de a harmadik helyen is egy Máté Péter-klasszikus, a Most élsz futott be.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek