Celeb

Meghalt Paudits Béla

Bors

Létrehozva: 2018.06.13.

A Story magazin Facebook-oldalának híradása szerint elhunyt Paudits Béla színművész. A hetilap tájékoztatása szerint a Jászai Mari-díjas művész gondozója közölte a szomorú hírt, amely szerint a 68 éves színész elhunyt. Pauditsot múlt pénteken szállították kórházba, mint arról a Bors is beszámolt, stroke-ot kapott.

Értesülések szerint a jobb oldala lebénult, de a hét elején még olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint jobban van, szerdán az intenzív osztályon azonban az életét vesztette.

Elhunyt Paudits Béla! Szerkesztőségünket a Jászai Mari-díjas művész gondozója értesítette. A 68 éves színészt múlt...

Posted by Story on Wednesday, June 13, 2018

Paudits Béla 1949. augusztus 19-én született Budapesten, 1971-ben végezte el a Színművészeti főiskolát, majd a József Attila Színházhoz szerződött. A Wikipedia szerint 1974-től 1984-ig a Madách Színház tagja volt, később öt éven keresztül szabadfoglalkozású színművész. 1986-ban szerzett diplomát a Vendéglátóipari Főiskolán. 1989-től újra szerepelt a Madách Színházban, munkássága elismeréseként 1993-ban Jászai Mari-díjat kapott. Önálló showműsorai mellett rendezéssel is foglalkozott.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek