Celeb

Néma szerepben tér vissza Kulka János

K. Sz.

Létrehozva: 2018.06.21.

A színpadtól visszavonultan élő színész először a mozivásznon mutathatja meg újra a tehetségét súlyos betegsége után.

Rajongók ezrei karikázhatják be november elsejét a naptárba, ami idén duplán piros betűs ünnep lesz számukra, ugyanis mindenszentek mellett ezen a napon tér vissza közel két és fél év kihagyás után Kulka János az X – A rendszerből törölve című filmjével. Az életveszélyes sztrókon átesett színész egy rövid, ámde annál fontosabb szerepet kapott Ujj Mészáros Károly legújabb skandináv krimiket idéző alkotásában, melynek a forgatása után szûkszavúan nyilatkozott is a sajtónak.

– Izgalmasnak találtam a helyszínen összevágott jeleneteket, nagyon jónak tartom a stábot, és jólesett, hogy mindenki kedves volt hozzám – mondta akkor a Balsai Móni, Molnár Áron és Schmied Zoltán főszereplésével készült filmről a színész. Kulka szerepét szinte a bemutatóig homály fedi az alkotók szándékai szerint, de a filmes berkekben terjengő pletykák szerint egy fontos, néma karaktert kelt életre, aki komoly befolyással lesz a sorozatgyilkos thriller történéseire.

Kulkának szélsőséges érzelmek tárházát kell felvonultatnia a jeleneteiben, kezdve a mosolygós jókedvtől a kétségbeesett sírásig, ami igen koncentrált színészi munkát kívánt tőle alig egy évvel életveszélyes betegsége után.

Mint ismeretes, Kulka 2016. áprilisi agyvérzése óta egy-két nyilvános fellépést leszámítva ezt az egyetlen filmszerepet vállalta el, tavaly a Budapest Noir című filmben láthattuk, ám en­nek a jeleneteit még a sztrókja előtt vették fel. Sokan várják, hogy visszatérjen a színpadra, és bár rehabilitációja kitűnően halad a hírek szerint, továbbra sem vállal színházi munkát, sőt márciusban maga kérte, hogy bontsák fel társulati szerződé­sét a Katona József Színházban, ahová 2013-ban szerződött. A rossz emlékek miatt a közelmúltban eladta otthonát is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek