Celeb

Szabó Zsófi is beszállt Nyári Dia vitájába

Bors

Létrehozva: 2018.08.23.

A kismamákat közösen érte a sértés, közösen is védik meg magukat. Zsófi a szoptatás miatti mellfájdalmairól és az átsírt éjszakákról ír.

Nagy port kavart szerdán egy kismamablogger bejegyzése, amiben nem túl elismerően nyilatkozott Nyári Diáról, Szabó Zsófiról és Vasvári Vivienről. Barok Eszter blogger azt vette zokon, hogy ezek a mamik életük legszebb időszakának írják le a babázást.

– Van egy jelenség, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni. Ez pedig az, amikor fiatal sztáranyukák - Szabó Zsófitól Vasvári Vivienen át Csobot Adélig - arról áradoznak, hogy a babázás életük legszebb élménye. És persze a gyerek mellett ugyanúgy önmaguk tudtak maradni, mint eddig: koncertekre, bulizni járnak, összejönnek a barátnőikkel, szépítkeznek, romantikáznak a párjukkal, utazgatnak a - néhány hetes, hónapos - baba nélkül is. Közben pedig sokan közülük úgy tekintenek a hatodik negyven perces éjszakai szoptatástól bezombult kisgyerekes nőkre, mint fura ősanyákra, akik valamiféle agyament fétis folytán mártírkodnak, mert nincs életük a gyerekszobán túl – vette zokon a bloggermami, szóvá téve azt is, könnyű úgy, hogy ezeknek a kismamáknak nyilván akad segítsége bőven (nagyszülők, testvérek, bébiszitter).

Először Nyári Dia kérte ki magának ezeket a sorokat, mesélve a nemalvásról, hasfájásról, bizonytalanságról és sírásról, mára pedig Szabó Zsófi védte meg magát.

@nyaridia írását látva rakattintottam egy cikkre, amiben engem is megemlít egy blogger. Nos, nem kizárólag ennek a lánynak, hanem azoknak a személyeknek, akik a saját küzdelmeikkel nehezen megbirkózva inkább más boldogságban keresik a “hibát” üzenném, hogy engedjétek el! Ne mással foglalkozzatok! Ne ítélkezzetek senkiről (plane nem nyilvánosan) úgy, hogy közben nem ismeritek, nem látjátok azokat a nehézségeket, amikkel (nyilván) mindenki megküzd!!! Nem mellesleg, azt hiszem több anyuka van, aki megmosolyogja azokat a szenvedő anyákat, akik másokkal példálóznak - “bezzeg ők nem olyan anyák mint mi” “nekik könnyű”, - mint sem kövesse. A negatív vélemény mindig negatív marad. Ezt ne felejtsétek el! Én inkább mosolygok, örülök mások boldogsaganak, de leginkább a sajátomnak. Akárhányszor ránézek a kisfiamra, egy pillanatra sem fog el semmilyen rossz érzés és soha nem is fogott. Minden fájdalmas szoptatas (ami szinten életem egyik legjobb érzése volt bocsi!😄)érte volt! Minden ébren töltött perc érte van! Minden egyes fájdalom a derekamban miatta van, mert imád a karomban lenni a 10 kilos fiam és amíg bírni fogom én bizony cipelem! A fogamon már alig van zománc annyit csikorgatom 😄❤️ A maradék bebi étel sokszor az ebédem és még mindig nem tudom mikor fogok végre 3 óránál többet aludni, de soha nem voltam még ilyen boldog!!!! Soha nem voltam még ennyire EGÉSZ!!! Nem érdekel, hogy nem járok “sehova”, “csak” dolgozni, akkor sem tudom utálkozva nézni pl @nyaridia posztjat, amikor koncerten van!!!!! Tudok örülni annak, ha más gyermeke átalussza az éjszakát. Tudok örülni más anyukák boldog bejegyzéseinek! Ha kritizáló posztot készültö megírni, kérlek ne felejtsétek el az írásom. A negatív biztos több kommentet generál. Az ilyen emberek szeretnek fröcsögni és együtt utálkozni. Persze ha valakinek ez kell, olvassa csak nyugodtan...Én inkább továbbra is boldog vagyok és követem a csodásnal csodásabb anyukákat, akik a boldogságukat osztják meg, (pl a két kedvencem @szentjobbi_kriszta @fitnessjunkiehu ) mert ANYÁNAK LENNI A LEGESLEGCSODÁLATOSABB A VILÁGON!!!!!!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ #neítélkezz #boldogvagyok #bocshaezzavar

Szabo Zsofi (@szabozsofi) által megosztott bejegyzés,

– Akárhányszor ránézek a kisfiamra, egy pillanatra sem fog el semmilyen rossz érzés és soha nem is fogott. Minden fájdalmas szoptatás (ami szinten életem egyik legjobb érzése volt bocsi!), érte volt! Minden ébren töltött perc érte van! Minden egyes fájdalom a derekamban miatta van, mert imád a karomban lenni a 10 kilós fiam, és amíg bírni fogom, én bizony cipelem! A fogamon már alig van zománc, annyit csikorgatom. A maradék bébi étel sokszor az ebédem, és még mindig nem tudom, mikor fogok végre 3 óránál többet aludni, de soha nem voltam még ilyen boldog!!!! Soha nem voltam még ennyire EGÉSZ!!! Nem érdekel, hogy nem járok „sehova” „csak” dolgozni, akkor sem tudom utálkozva nézni Nyári Dia posztját, amikor koncerten van! Tudok örülni annak, ha más gyermeke átalussza az éjszakát. Tudok örülni más anyukákboldog bejegyzéseinek! – fakadt ki Zsófi az instagramján.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek