Szombati Vendég: Csomor Csilla – Meditáció segíti a mélypontokon

Az egyik legjobb a konyhában, de azt látjuk, hogy állandóan stresszel a műsorban.

Túlságosan komolyan vettem ezt a versenyt. Míg más inkább játszani jött, én úgy mentem neki, mintha az életem múlna rajta. Ha negatív kritikát kaptam, azt hittem, itt a vége.  

Maradt tüske önben? 

Dehogy! Sőt mindenkivel összerázódtunk, és mindig megbeszéltük, hogy bármit is mondunk felvétel közben, stresszhelyzetben, nyomás alatt, azt senki se vegye komolyan, és senki se haragudjon a másikra. Ezt be is tartottuk.

Mit tanult ebből a versenyből?

Hogy egy maximalista mindig magával szúr ki, mert elvárja, hogy mindenki más is az legyen, és ez nem jó. Sokkal higgadtabbnak kell lennem, és kevésbé komolyan venni a dolgokat. 

Egy maximalistának a siker nélkülözhetetlen, jól sejtem?

Volt olyan időszakom, amikor mostohán bánt velem a hivatásom, és nem kaptam, vagy nem olyan feladatokat kaptam, amit szerettem volna. Olyankor nehéz, de állni kell a sarat. 

Mi segít a mélypontokon? 

Kivárás, önfejlesztés és meditáció. A művésznek folyamatosan kell az önvizsgálat, a fejlődés, a megújulás, hogy olyan belső tartása legyen, hogy bírja a negatívat. Szemináriumok, szakemberek, de legfőképp önmagunk vagyunk a legnagyobb segítőnk. 

Most hol tart az önismeretben? 

Szerintem jó úton, mert az életem az én kezemben van, és minden az én döntéseim által alakult és alakul. Nem hibáztatok másokat, körülményeket, mert minden döntést én hoztam meg. Az én életem, és csak így élhettem, mert az én kezemben van a saját sorsom.

Azt a döntését sem bánja, hogy nincs gyermeke? 

Számos oka van, hogy nem született gyerme­kem. Egészségügyi, partneri, egzisztenciális, és persze a karrier. De ha én egészséges vagyok, elképzelhető, hogy ma van gyerekem, akár természetes, akár nem természetes úton, mert volt, hogy minden más klappolt. De ha Isten nem adja meg valakinek, hogy gyereke legyen, attól még lehet teljes az élete.

Örökbefogadáson gondolkodott?

Mikor biológiailag még rendben lett volna, nem gondolkodtam ezen. Miután kiderült, már túl késő, akkor pedig a párkapcsolat fázis nem volt adott. Olyan hendikeppel pedig nem indítok el egy gyereket, hogy már alapból nincs apja. Ráadásul egyedülálló nőként ez elég komplikált lett volna. De úgy érzem, se több, se kevesebb nem vagyok annál, aki szült. 

Pótolja mégis valahol a hiányt? 

Ha már nem adatott meg, hogy saját gyerekem legyen, jó érzés legalább folyamatosan gyerekek között lenni. Évek óta igyekszem a legjobb tudásomat átadni a tanulóimnak. Harmadik éve két különböző iskolában is kipróbálhattam magam, ahol fiataloknak tanítok beszédtechnikát és színészmesterséget. Ezt olyan örömmel csinálom, mintha a saját gyerekeimmel foglalkoznék.