Celeb

Fenyőfadíszhez igazítja ruháját - pillantson be Polgár Tünde luxuskarácsonyába!

kbv

Létrehozva: 2018.12.08.

<p>Ötfogásos menüvel, két karácsonyfával, egyedi tervezésű és leárazásban vett díszekkel készül az ünnepekre Polgár Tünde, aki saját ruháját is a lakás dekorációjához passzolóan választja ki szentestére.</p>

Ahogy a hétköznapokat, az ünnepeket sem csak úgy csinálja végig Polgár Tünde: a Feleségek luxuskivitelben sztárja megadja a módját. Nappalijukat már most háromméteres karácsonyfa díszíti, de persze fából sem egyet állít. Tünde és férje még a hónap közepén itthon ad partit, majd Amerikába utaz­nak, hogy ott töltsék a szentestét és ünnepeljenek a barátaikkal.

– Mivel sokáig Amerikában éltünk, és ott megszokott, hogy már hálaadás után állnak a fák, itthon is december elején díszítek. Így tovább élvezhetjük. Egyébként is, szenteste napján már főzök, nem érnék rá akkor ezzel foglalkozni – mondta Tünde, aki meg is mu­tatta a Borsnak az elegáns fát, amit akár hivatásos dekoratőr is díszíthetett volna.

– Mindig egységes díszeket választok, idén a fehér, ezüst és kék mellett döntöttem. De van több készletnyi díszem is. Vannak különleges darabok, például olyan, amit kint vettem évekkel ezelőtt és mindig hordom ma­gammal, de olyanok is, melyeket magam készítek. A fehér szalagok például egyszerű, rövidáruboltban kapható díszítőszalag, ahogy a székmasnijaimat is magam készítettem. Elmaradhatatlan dísz a közös fényképekből készített gömb is – ma­gyarázta Tünde, aki az ünnepi asztalt is megbolondítja.

A késbak természetesen mindig az asztalon van, ahogy a színben passzoló tányérok, és világítás is. A díszítést egyébként sosem fejezi be, ha meglát egy pompás darabot a boltban, megveszi és használja is, a legjobbakat pedig az ünnepek utáni leárazásban teszi a kosarába.

Ahogy a dekor, a menü sem lesz átlagos.

 – Legalább ötfogásos menüvel készülök. Lesz hal, már megrendeltem a Bresse-i csirkét, a fogások között sárgarépa sorbet kerül az asztalra – mondta a luxusfeleség, aki természetesen arra is figyel, hogy az ő öltözéke is passzoljon a dekoráció színeihez. A szárnyasnak egyéb­ként minimum ötezer forint kilója.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek