Celeb

Tóth Vera rácsatlakozott a kutyája lelkére

K. K.

Létrehozva: 2019.01.10.

Carlos nevű kutyáját tavaly decemberben több mint egy héten át kereste Tóth Vera. Az énekesnőnek több százan segítettek, hogy előkerüljön kedvence. Ám most kiderült, Vera spiri­tuá­lis módon hívta haza hű társát.

Az énekesnő feje felett alaposan összecsaptak a hullámok a múlt év végén. Tóth Vera azt mondja, éppen akkor, mikor már teljesen hitét vesztette az emberekben és azok összetartó erejében, az élet egy olyan próbatétel elé állította, amiről kezdetben maga sem tudta, hogy ilyen nagy hatással lesz rá.

– Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de kifejezetten jót tett nekem lelkileg, hogy eltűnt a kutyám – kezdi a Borsnak Tóth Vera, aki égi jelnek tartja, hogy Carlos, a cane corso elszökött otthonról.

– Folyamatos sírógörcs gyötört, nem tudtam, mitévő legyek, hol keressem. Aggódtam, hogy már nem látom viszont, de hála annak a rengeteg embernek és szervezetnek, aki segített, kilenc nap után előkerült – ma­gyarázza az énekesnő, akinek négylábúját több tucat önkéntes ke­reste.

– Állatalakulatok, mentők, viselkedéskutatók csatlakoztak a kereséshez. Kétmillió forintos hőkamerát is be­ve­tettünk annak érdekében, hogy Carlost mihamarabb befogjuk. Aztán a hetedik sikertelen nap után rájöttem: olyan erős és külenleges lelki kapcsolat van a kutyám és köztem, hogy ő egészen más módon, tehát nem „erőszakkal” befogva kerül majd elő – ecseteli Vera, aki a puszta közepén, az autójában ülve már tudta, mitévő legyen.

– Egyszer csak elkezdtem be­szélni a kutyámhoz és rácsatlakoztam a lelkére. Mondtam neki, hogy tudom, érzi, hogy szeretem, keresem és mennyire hi­ányzik. Kértem a jó istent, hogy segítsen, majd teljesen kimerülten, fáradtan elmentem fellépni és mire este hazamentem, Carlos otthon volt. Hazajött – mondja meghatódva az énekesnő, aki úgy érzi, hogy kutyája eltűnése előre elrendeltetett volt, mint ahogy a tanulság is, amire ezt követően eszmélt rá.

– Újra tudok hinni és bízni az emberekben. Abban, hogy csapatban bármire képesek lehetünk, hiszen együtt erősebbek va­gyunk. Ezt pedig Carlosnak köszönhetem.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek