Celeb

Madonna picit sem egoista: saját maga készítené el a róla szóló filmet

Bors

Létrehozva: 2019.04.05.

Forrás: AFP

Senki sem ismeri jobban Madonnát saját magánál - vallja a hatvanéves popdíva, aki tavaly igencsak kiakadt, amikor megtudta, hogy Elyse Hollander Blond Ambition címmel írt az életéről és a sztárrá válásáról egy forgatókönyvet, ami ráadásul zöld utat is kapott a Universal Picturestől Michael De Luca producer irányítása alatt. 

“Senki sem tudja, amit én tudok. Csak én mesélhetem el a saját történetem. Bárki más, aki ezzel próbálkozik, sarlatán és bolond” - írta ki akkor Insta-oldalára, később pedig igyekezett azzal megcsáklyázni a produkciót, hogy nem engedélyezte korai dalai használatát a filmben - ami nélkül igencsak nehéz lett volna elképzelni azt.

A Bohém rapszódia sikere, valamint az Elton John életéből táplálkozó, júniusban bemutatásra kerülő Rocketman úgy tűnik, megváltoztatták a hozzáállását a kérdéshez. A Daily Mail információi szerint ha már nem tudja megakadályozni a mozi elkészültét, a lehető legtöbb kontrollt szeretné megszerezni, hogy így a saját tetszése szerint alakíthassa a végeredményt. 

Az életrajzi film egyébként a tervek szerint Madonna korai éveire fókuszál majd, egész konkrétan első slágerére, a Holiday-re, valamint arra, miként kapott ennek köszönhetően lemezszerződést, és hogy alapozta meg ezzel a karrierjét.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek