Celeb

Cooky nagy port kavaró kijelentést tett: Egy férfi legyen ott a szülésnél!

uv

Létrehozva: 2019.05.30.

Karcos véleményt fogalmazott meg férfitársairól Cooky, a rádiós. Szerinte az a minimum, hogy egy férfi megpróbál a vajúdó kedvese mellett lenni.

Forrás: Instagram

Kedden a Reggeli vendége volt a rádiós, akivel második gyermekének augusztusi érkezése is szóba került. Cookynak érdekes dolog szaladt ki a száján. Azt mondta, szerinte gusztustalan, ha egy férfi nincs benn a párjával szülés közben.

Kijelentése éles visszhangot váltott ki az internetezők körében. A Bors egyből tárcsázta a műsorvezetőt, aki ezek után is tartotta magát kritikájához, és az sem hatja meg, hogy a férfiak nagy többsége akaratán kívül viszolyog a szülés látványától.

– Sajnálom, ha ez nem tetszik az embereknek, de igenis úgy gondolom, hogy gusztustalan, ha valaki férfiként nem akar, és meg sem próbál benn lenni a szülőszobán. Én sem voltam és vagyok alkalmas, hogy végignézzek egy ilyet, mégis Debi szenvedése felülírt mindent, és mellette voltam, amikor Kevin született, a kislányomnál is ott leszek – jelentette ki határozottan Cooky, aki éles kijelentése ellenére érti férfitársait, és számára csak az igyekezeten van a hangsúly.

– Csak azt akartam ezzel mondani, hogy legalább próbálja meg mindenki! Nyilván akinek fóbiája van, vagy azt érzi, hogy rosszul van, annak nem kell ott lennie. Üljön kinn a folyóson vagy a kórház előtt, csak ne legyen messze a párjától. Én is ezt tettem volna, ha azt érzem, kapkodom a levegőt és ájuldozom. Az elfogadhatatlan számomra az, ha valaki mindezt meg sem próbálja, és inkább bulizik, miközben a párja bent vajúdik. Cooky szerint az igyekezettel is bizonyítja a férfi, hogy a párjával mind a ketten akarták szerelmük gyümölcsét.

Vélemény itt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek