Celeb

Esküvő helyett végrendeletet írt Dévényi Tibor

K. K.

Létrehozva: 2019.06.19.

Házassági papírok nélkül is boldogan élnek párjával.

Nem húz karikagyűrűt menyasszonya ujjára Dévényi Tibor, aki korábban komolyan fontolóra vette, hogy elveszi a párját. Noha a házasságkötés nincsen korhoz kötve, a Három kívánság sztárja úgy érzi, már túl idős ahhoz, hogy oltár elé kísérje 58 éves kedvesét, Beát.

– Nem szeretem, amikor az én koromban szerelemről meg tervekről beszélünk, mert 72 évesen már nem lehet tudni, mit hoz a holnap – mondja lapunknak a retró DJ, aki tíz éve töretlen boldogságban él a menyasszonyával.

– A kapcsolatunk legelején megkértem Bea kezét, és egy időben még téma is volt az esküvő, de mostanra mindketten rájöttünk arra, hogy nem a papír miatt fogunk a sírig is kitartani egymás mellett. Különben is, hogy nézne ki, ha ennyi idősen házasodnék? Minek? Kinek bizonyítanék ezzel? Magamnak? A fenéket. Öregek vagyunk mi már ehhez. Nem lesz esküvő! – jelenti ki a műsorvezető, aki a házassági szerződés helyett inkább a végrendeletét írta meg, mert úgy véli, hagyatékának rendezése sokkal előrébb való, mint öltönyben vonulni a padsorok között.

– Nem bonyolítottam túl, mindenemet a két fiamra, Mátéra és Danira, valamint a páromra, Beára hagyom. Szerintem mindenkinek jobb, ha az anyagi kérdések előre el vannak rendezve, így a halálom után nem lesz veszekedés – zárja Tibi bácsi, akinek nemrégiben jelent meg új könyve Mikrofon a húslevesben címmel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek