Celeb

Esztergályos Cecília: A jó házasság titka a külön hálószoba

Bors

Létrehozva: 2019.07.27.

Élni és élni hagyni! Ez a mottója a színésznőnek, aki immár 35 éve él boldog párkapcsolatban a férjével.

Mi a legjobb recept a hosszú és tartós házasságra? Esztergályos Cecília erről lapunknak nevetve elmondta: „a kalács, amihez öt kilogramm liszt és húsz dekagramm élesztő kell. Nagyon finom.”

A színésznő és társa, Péter harmincöt éve élnek együtt. – Idén szeptember má­sodikán leszünk harminc éve házasok. Vé­gigkíséri a kapcsolatunkat a szerelem, a szeretet, a megértés, és nem utolsósor­ban a tisztelet a másik iránt – hangsúlyozta a színésznő.

Ami viszont biztos pont mindkettőjük számára, az otthon. Tizenkét éve költöztek el egy erdőszéli házba Budapesttől nem messze, amit a Mokka műsorában is be­mutattak.

– Én élvezem ezt az életet. Azért jöttünk ide, mert itt nyugalom van. A csend azt jelenti, ha kinézünk az ablakunkon, fák,  madarak, mókusok, őzikék vesznek minket körbe.

A 46 nagyméretű vörösfenyő által tartott gyönyörű épületet Makovecz Imre tervezte, ami illik az erdő hangulatához. A házban nagyon jól megférnek egymás mellett. Sosem zavarják a másikat, este külön alszanak, reggelente a nappaliban találkoznak, és beszélgetnek kettesben.

– Szezonban nekem elvonási tüneteim vannak, ha nem tudok festeni vagy kerámiázni. Most így a nyári időszakban nagyon sokat pihenek és festek, bár vannak előadásaim is. Volt, hogy egész nap festettem. Az elkészült alkotás után vacsoráztunk a férjemmel, majd meggondoltam magam, visszamentem, és újrakezdtem – tette hozzá lapunknak a színésznő.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek