Celeb

Szulák Andrea: van létjogosultsága az anyai pofonnak

Bors

Létrehozva: 2020.03.06.

A színésznő gyerekkorában megtapasztalta, milyen belefutni a nevelő célzatú „makarenkóiba”, és ugyan soha nem szeretné lányánál használni, el tudja képzelni, hogy lehet olyan eset, amikor indokolt.

Hogy szabad-e, vagy van-e olyan indokolt eset, amikor lehet megütni egy gyereket, nagyon megoszlanak a vélemények. Az egyik tábor szerint nincs olyan indok, amivel kezet lehetne emelni egy gyerekre, mások pedig úgy vélik, a nevelő célzatú atyai vagy anyai pofonnak igenis van létjogosultsága. Szulák Andi tinédzserként megtapasztalta, hogy milyen is belefutni a „makarenkóiba”.

– Tizenhat éves voltam, amikor a barátnőmmel elmentünk a tinidiszkóba. Tízre kellett volna hazaérnem, de eldumáltuk az időt, és az orrunk előtt ment el a busz. Tíz helyett negyed tizenegyre értem haza – mesélte Szulák a Nyugi! Köztünk marad… című műsorában a LifeTV-n – ahol további érdekességek is kdierülnek a színésznôrôl és vendégeiről – , majd hozzátette, miután tudatában a késésének megpróbálta halkan becsukni maga mögött az ajtót és indult volna a szobájába a sötétben, hátra fordulva anyukája kezével találta szemben magát.

A józanító pofon a színész-műsorvezetőnőt arra nevelte, hogy tartsa tiszteletben azt, amit megígért és ne játsszon más lelki világával, főleg ne a szülőével, aki pusztán az aggódás miatt hoz szabályokat. De vajon mit tartott meg ezekből a szigorú szabályokból Andi, amikor ő lett édesanya?

– Nálunk technikailag hasonlóan működik a nevelés mint, amit anyukámtól tanultam – válaszolta megkeresésünkre Szulák Andrea, aki azt is elárulta, teljesen jogosnak érzete az akkori pofont, és ma is helyesnek tartja, hogy szabályokat hozzunk a gyereknevelésben.

– Persze, csak mértékletesen, ha viszont a helyzet úgy kívánja, akkor akár lehet létjogosultsága egy anyai pofonnak. Hagyom, hogy a lányomnak legyenek titkai, de csak úgy, hogy a mi kapcsolatunk ne sérüljön, és bármi is történjék vele az életben, tudja, hogy hozzám bizalommal fordulhat – folytatta szulák, majd azt is elmondta, szerencsére még náluk nem csattan el az a bizonyos pofon.

A 12 éves Rozina ugyanis nagyon jó tanuló, és  mindig a megbeszélt időben érkezik haza.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek