Celeb

Baukó Éva kitálalt: Náci indulókat énekel Alekosz

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.02.26.

Megdöbbentő kijelentéseket tett a Borsnak Baukó Éva. Az egykori valóságshow-hős nem kevesebbet állít a volt villabéli társáról, Alekoszról, mint hogy rendszeresen antiszemita és náci jelképeket tartalmazó üzenetekkel zaklatta. 

Forrás: Bors

Alekosz és Baukó Éva hol sülve-főve együtt voltak, hol hosszabb-rövidebb mosolyszünetet tartottak. Úgy tűnik, barátságuk most újra leszálló szakaszhoz ért, aminek okait Éva készséggel kifejtette a Borsnak. Az elmúlt napokban egyébként mindketten a közösségi médiában értekeztek arról, hogy Alekosz nem szégyellt egy nőtől, vagyis Évától kölcsönkérni 150 ezer forintot, amit nem fizetett vissza. Az egykori biztonsági őr ezt elismerte, ám közölte, hogy március közepén mindenképpen lerója tartozását.

Baukó a saját bevallása szerint nem kedveli a jellemtelen embereket, ezért úgy döntött, hogy kitálal egykori cimborája viselt dolgairól, hogy végre mindenki, az esetleges munkaadók is megtudják, ki is ő valójában.

– Többször is jártam Alekosz otthonában, így bőven volt rá lehetőségem, hogy körülnézzek. Ez az ember náci jelképeket tart a lakásában, mi több, ittasan nemzeti szocialista indulókat énekel, antiszemita és rasszista kifejezéseket harsog, és gyakorolja a karlendítést

– sorolta kollégánknak Éva, mindezek bizonyítására pedig fotókat is küldött szerkesztőségünknek. Ezekről azt állította, hogy Alekosz lakásán készültek.

Baukó hozzátette: hiába képzeli magát a haverjából lett ellensége egy módfelett értelmes embernek, az intelligenciája valójában egy 10-es skálán jóindulattal is legfeljebb 1-es.

– Állandóan idegen szavakat próbál használni, hogy okosabbnak tűnjön, csak az a baj, hogy nem ismeri a jelentésüket. Sajnos semmi önkritikája nincs. Évek óta presszionál azzal az igényével, hogy lefeküdjek vele, nem képes felfogni, hogy erre semmi esélye – mesélte még Baukó.

Alekosz: nem kívánok reagálni

Természetesen meghallgattuk a másik felet is. Alekosz kifejtette, hogy bírósági perben kíván elégtételt venni Éván.

Az egyszerűség kedvéért feltettünk egy eldöntendő kérdést is.

– Igazak-e a vádak?

– Erre nem kívánok reagálni! – mondta, majd amikor finoman utaltunk rá, hogy egy ilyen súlyos vádat a legtöbben automatikusan kikérnének maguknak, kitérő választ adott.

– Ezt a bíróságon szeretném megvitatni Évával.

Alekosz egyébként nem tagadta, hogy korábban sikertelenül próbálkozott be Baukónál, akivel a viszonya sosem volt igazán felhőtlen.

Ez is érdekelheti!

Alekosz: Napi 6-7 órát beszélünk Évával

Baukó Éva: Talmácsi egy nulla az ágyban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek