Celeb

Baukó Éva Tóth Gabinak: Kérlek, fejezd már be, túl sok vagy! - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.02.08.

Végre a bortányhős is megszólalt a Tóth Gabi-Tóth Andi vitában, aki a saját véleménye szerint nem is botrányhős, csak őszintén elmondja a véleményét. Például azt, hogy az összes celebet egy álszent sz*rdarabnak tartja.

A Budapest Eye online műsor vendége volt Baukó Éva, akit a többi közt arról is faggattak, mit gondol a Tóth Gabi és Tóth Andi közt kialakult kommentháborúról, valamint Gabi korábbi ügyéről, amikor az énekesnő miatt kirúgtak a munkahelyéről egy kommentelőt.

– Nagyon kedveltem Tóth Gabit annak idején, sőt egy rettentően szimpatikus, életvidám csajszinak tartottam, de 3 éve azt vettem észre rajta, hogy nem tudom, mi történt vele, de annyira unszimpatikussá vált számomra. Édesanya lett, és most mindenkinek megmondja, hogy ő ősanya, mindenbe beleszól, holott ő nem ilyen életet élt– magyarázta Éva, aki szerint Gabi „too much”, vagyis túl sok.

Tóth Gabi túl sok vagy!

– Túl sok, nagyon a képünkbe tolják. A Gabinak is túl sok ideje van, nem tesz jót neki ez a pandémia, nem tesz jót, hogy nem tud énekelni. Too much. Gabi, kérlek fejezd be, én is leszállok rólad, csak most már fejezzük be – zárta végül a Gabis-kommentelős témát Éva, Andi kapcsán pedig elmondta, ő a fiatalabb Tóthnak ad igazat, mert őt jobban kedveli. Így tett egyébként korábban Curtis is, aki mindig csak magával foglalkozik, és szerinte Gabinak is ezt kellene tennie.

Én az Andinak adok igazat. Gabinak a reakciója az magyarázkodás. Hagyjuk már, hogy ő azt mondja, hogy a rajongók kérték, hogy szóljon rá az Andira az életvitele miatt. Gabikám, nem vagy az anyja, hogy neked kelljen szólni. Miért kellene neked szólni, egy fiatal csaj. Nem vagy a testvére sem – vágta oda Baukó.

Kulcsár Edina és Hódi Pamela tucatnő

De azért nem állt meg ennyinél, a riporternek azt is elmondta, bár kétség kívül szép nő Kulcsár Edina, Megyeri Csilla és Hódi Pamela, azért mégiscsak tucatnők, ahogy a 20-30 év közötti celeblányok mind. Évának ugyanis Liptai Claudia a nagybetűs nő.

Persze, érzékenyebb témák is előkerültek, így az, hogy Évának van-e most párkapcsolata. Ugyan nem akart válaszolni, de mégis kinyögte, nincs senkije, ugyanis most ért véget egy 3,5 éves kapcsolata, ami után pszichológus segítségére is szüksége volt. A férfivel valójában csak az első év volt valódi párkapcsolat, utána se veled-se nélküled kapcsolatban voltak, ami alatt a pasi sokat bántotta Évát.

Családi mintát követ a párkeresésben

Például azzal, hogy míg neki lehetett más nő az életében, Éva esetében szóba sem jöhetett, hogy ismerkedjen. Ennek kapcsán azt mondta Éva, valódi bántalmazó – ha nem is fizikai – kapcsolat volt, amiben családi mintát követett. Az apja rendszeresen csalta az anyukáját, ő is ilyen partnert választott tudat alatt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek