Celeb

Brad Pitt fia eldöntötte: ezt fogja mondani a tárgyaláson apjáról

Bors

Létrehozva: 2021.03.19.

Újabb családon belüli erőszakkal vádolták meg Brad Pittet. Legidősebb fia, a 19 éves Meddox pedig mindenre kész azért, hogy tönkretegye apját.

Forrás: AFP

Brad Pitt legidősebb fia, a most 19 éves Maddox annyira haragszik apjára, hogy minden kapcsolatot megszakított vele, sőt kijelentette a következő tárgyaláson is ellene fog vallani. 

Maddox ugyan már dönthet saját sorsáról, de legkisebb testvéreinek még nincsen beleszólása a dolgokba, ezért úgy érzi, neki kell kiállni értük a bíróságon anyjuk, Angelina Jolie mellett.

Angelina Jolie csitítja a dühös tinédzsert

A fiú annyira gyűlöli apját, hogy még a nevét is szeretné megváltoztatni Pittről Joliera. Ezt azonban a 45 éves színésznő egyáltalán nem tartja jó ötletnek – árulta el egy bennfentes. 

– Maddox egyáltalán nem használja vezetéknevét. Hivatalosan ugyan még mindig Pitt, de azt szeretné ha ezt minél hamarabb eldobhatná

– mondta az informátor, aki szerint a gyerekek nagyon kötődnek a színésznőhőz, apjukhoz viszont annyira nem. 

Kézzel fogható bizonyítékai vannak, állítja

Angelina Jolie március 12-én a bíróságra hivatalosan benyújtott vallomásában, bizonyítékokkal alátámasztva leírta, hogy férje családon belüli erőszakot követett el ellenük.

Az iratba az is belekerült, amikor 2015-ben Pitt egy magán jachton annyira berúgott, hogy kezelhetetlenné vált, és többször is megpofozta az akkor 15 éves Meddoxot. A történet valódíságát a jacht személyzete is megerősítette, akik készek bíróságon is elmondnai mit láttak.

Egyszer már felmentették Brad pittet

Angelina Jolie egyszer már megvádolta Brad Pittet azzal, hogy egy magánrepülős utazás során felpofozta legnagyobb fiát, Maddoxot. Állítólag ezért is nyújtotta be később a válási papírokat a színésznő.

Ez is érdekelheti!

Békülni próbál Angeline Jolie-val Brad Pitt - Másfél órát beszéltek

Karanténra kényszerítette Brad Pittet Angelina Jolie, a gyerekeket is eltiltotta tőle

Akkor az FBI és a Los Angelesi Gyermekjóléti Szolgálat is kivizsgálta az ügyet, és nem találták bűnösnek Pittet a családon belüli erőszak vádpontjában.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek