Celeb

Oszter Sándor elárulta, hogy áll a tavát érintő jogi hercehurca

Bors

Létrehozva: 2021.07.22.

A színész diósjenői tava miatt már évek óta megy a jogi huzavona, az indulatokat pedig már akkor felkorbácsolta Oszter, amikor megkezdték a magántó kialakítását.

Oszter Sándor 2017-ben, egyik napról a másikra hordatta ki a földet a Börzsöny gyomrából, hogy egy több ezer köbméteres magántavat alakítson ki a villája közvetlen szomszédságában. A környéken lakók már a munkálatok kezdetekor heves tiltakozásba kezdtek, mert véleményük szerint a színész a projektje súlyosan veszélyeztette és veszélyezteti a mai napig az alatta elterülő 27 hektáros híres Jenői-tavat. Oszter egy patak medrét terelte el ugyanis, hogy a tavát azzal táplálja, de ugyanerre a patakra a nagy tónak is égető szüksége van ahhoz, hogy friss vizet kapjon.

A Bors felkereste Oszter Sándort, hogy megtudjuk, mi a helyzet jelenleg a tó körül.

– Bár 2018-ban valóban született egy bírósági döntés, melynek értelmében vissza kellett volna állítani a környezetben mindent az eredeti állapotra, de az egy téves megállapítás volt – mondta a Bors megkeresésére, Oszter Sándor, hozzátéve:

A másodfok feltárta az igazságot és helyben hagyta az eredeti terveket, vagyis ma már senki sem vitathatja, hogy jogilag minden rendben van a tó körül.

De vajon mit szólnak most, évekkel az első viták után a helyiek a színész tavához? Elfogadták, megszerették vagy tán továbbra is ki nem állhatják? És eleve hogy néz ki most a magántó? Mindez kiderül a Bors pénteki számából!

Keresse az újságosoknál!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek