Celeb

Ma 70 éves Pataky Attila: Nincsenek terveim, hogy hol és mikor fog érni a halál, de addig színpadon leszek!

Bors

Létrehozva: 2021.07.02.

Pataky Attila, az EDDA énekese és dalszövegírója ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. A zenésznek elmondása szerint sok hullámvölgyben volt része, de nem szeret a múltba révedni, se a jövőt kergetni. Ő a mának, az apró, boldog pillanatoknak él.

Ma hetvenéves Pataky Attila, még bátran sző terveket, mert a jövendőmondók megjósolták neki, hogy sokáig áll még a színpadon, és még sokáig fog élni. A zenész nem szeret a múltba révedni, a hibáin tépelődni, a jelen apró örömeire koncentrál. A szülinap mégis szinte szimbolikus jelentéssel bír.

Ma reggel felkeltem, és lesétáltam az emeletről a konyhába. A falon megcsodáltam az arany, platina, gyémánt lemezeinket, amiket bevallom, meg is simogattam, majd az asztalon az októberben megjelenő lemeznek a dalszövegei, kottái mindenütt – mesélte a Borsnak a rocker.

– Mintha ebben a pár percben végigkísért volna a múlt és a jelen. 

Megbecsüli, amit kapott

Attila ugyan boldog, hogy betöltötte a hetvenet, de tudja, hogy még nincs vége.

–  Nagyon megbecsülöm ezt a hetven évet, hiszen nem mindenkinek adatik meg. Minden reggel megköszönöm a teremtő Istennek, hogy ennyi szeretet és boldogság vesz körül. A kor nem érdem, csak egy állapot, rajtad múlik, hogy mivel töltöd ki. A jobb napjaimon ötvenévesnek érzem magam, de a rosszabbakon ugyanúgy meghajlik a hátam, mint bárki másnak – mondta az EDDA frontembere.

Mindenki életében, így az enyémben is vannak mélységek és magasságok. De nem szabad a múltba révedni, a rosszba beleragadni. Édesanyám mondta mindig, hogy fontos a jövő, de minden apró boldogságmorzsáért le kell hajolni. Ez alapján élem azóta is az életemet – filozofált Attila, aki mélyen hisz benne, hogy ha csak a negatív dolgokat vesszük észre, azokat erősítjük magunkban, a környezetünktől is azt fogjuk kapni. Elmondása szerint annyi szeretet kapunk, amennyit adunk.

Nem tervezi a halálát

– Nincsenek terveim, hogy hol és mikor fog érni a halál, de egyet tudok: addig leszek fent a színpadon, amíg testben, lélekben és hangban a maximumot tudom nyújtani. Amikor bármelyik megkopik akkor fogok visszavonulni – mondta a dalszövegíró, aki egy koncert-hétvégével ünnepli a születésnapját, mert ma indul el az Edda számára a koncertszezon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek