Remény

Megmenekült Tóth Veráék vállalkozása

Létrehozva: 2022.03.28.

A Sberbank bukása miatt az énekesnő és párja, Pauli Zoltán gasztronómiai tanácsadó is nehéz helyzetbe került, heteken át nem volt biztos, hogy a jövőben is üzemeltetni tudják a nehéz munkával felépített üzleteiket.

20200516_Tóth Vera Pauli Zoltán_Palkonya lakásétterem_CZ_BRS

Az orosz–ukrán háború hozadékaként február végén egyik napról a másikra zárolták több ezer Sberbankos ügyfél számláját. Köztük Tóth Vera és Pauli Zoltán közös számláit is, ami igencsak nehéz helyzetbe sodorta az évek óta a vállalkozásukon dolgozó páros tagjait, hiszen a napi kiadásaik mellett gondoskodniuk kellett a termelőik, a kivitelezőik, a beszállítóink, a partnereik és a munkatársaik kifizetéséről, nem beszélve a vállalkozásukat érintő közüzemi díjakról. A híres páros teljesen lenullázva találta magát, a megoldásra pedig – a bank biztosítója kártalanít minden ügyfelet 100 ezer euró összegig – várni kellett. 

”Még a fizetési határidők lejárta előtt megkaptuk a kártalanítást, így át tudtuk utalni a pénzeket 


Sajnos a szemmel jól látható összeg nekünk is bent ragadt, ami komoly problémákat eredményezhet. Mi felelősséggel tartozunk az alkalmazottainkért, ezáltal a családjaikért is, akiknek fizetést kellene adni. Most egyetlen dolgot tehetünk, hogy mindenkitől türelmet kérünk.” – mondta korábban a Borsnak, Pauli Zoltán, aki szentül bízott benne, hogy nem kell majd kölcsönkérniük, vagy hozzányúlniuk a megtakarításukhoz ahhoz, hogy túllendüljenek ezen a nehézségen. 

Pauli Zoltánt a napokban újra kerestük, hogy arról érdeklődjünk, sikerült-e kikecmeregniük és, ha igen, hogyan az átmeneti pénzzavarból? 

Nehéz napok vannak mögöttünk, de végre jó hírekkel szolgálhatok, végre megkaptuk a pénzünket – mondta a Borsnak, a gasztronómiai szakember. – Minden partnerünk türelmes volt, mi szaladgáltunk banktól bankig, mire sikerült több helyen is számlát nyitnunk, és még a fizetési határidők lejárta előtt megkaptuk a kártalanítást, így át tudtuk utalni a pénzeket, így nem volt és nem is maradtak adósságaink. Megnyugtató érzés, most visszagondolva azért voltak pánik közeli élményeink. – magyarázta a séf, majd hozzátette: – Nekünk szerencsénk volt, nem érte el a vagyonunk a kártérítés maximális értékét, így minden forintunk megmaradt, megmenekült a vállalkozásunk. Őszintén sajnálom azokat, akiknek 100 ezer eurónál több volt bent, mert annak búcsút inthetnek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek