EXTRÉM

Meghűlt a vér a Város vs Vidék műsorvezetőiben

Létrehozva: 2022.08.22.

A Város vs Vidék hétfői adásában az Ormányosok és a Hidegvérűek csapnak össze.

Forrás: Saját

Mindkét trió tagjai különleges hobbit, illetve foglalkozást tudhatnak magukénak. Az Ormányosok a töltéstavai elefánt parkban dolgoznak különböző munkakörökben, ám mindhárman gondozzák is a főleg nyugdíjazott cirkuszi állatokból álló elefánt-, fóka- és lóállományt. A másik team képviselői pedig olyan különleges állatokról gondoskodnak, amelyekben sokan csak messziről mernek gyönyörködni vagy egyenesen elrettennek a látványuktól.

Aszódi Alexandra életében már egészen kicsi kora jelen van az állatok szeretete. Ahogy mondja, amióta az eszét tudja, rajong a különleges kedvencekért és mindig arra vágyott, hogy egyszer a saját otthonában tarthasson, illetve nemrégiben megvalósul az álma: saját tenyészetet nyitott.

Három évvel ezelőtt vettem meg az első királypitonomat – árulta el Szandi, akinek azóta szép számmal bővült a “gyűjteménye”. 

Aszódi Alexandra
Szandi több mint 30 állatfajt tart az otthonában
Fotó: Saját

Szavanna- valamint egy fekete durvanyakú varánusz, ostorkígyók, pitonok, boák, szakállas agámák, tarantulák, skorpiók, mohabékák és egy csodaszép kolyiba füleskuvik is fellelhető nála. A felsorolás igencsak meglepte a két műsorvezetőt, akiken egyértelműen látszott, hogy nem igazán szeretnének szemtől-szembe kerülni az egzotikus élőlényekkel.

Megrökönyödve hallgatták, hogy mi milyen állatokkal foglalkozunk, de őket ez a világ nem vonzza. Nem igazán vannak oda ezekért a csúszómászókért, ahogy Gáspár Zsolti fogalmazott – mesélte Szandi, aki hozzátette mivel elutasítóak voltak, nem ajánlotta fel nekik, hogy látogassanak el hozzá és nézzék meg a különleges állatait, persze, ha meggondolnák magukat, szeretettel fogadja őket a tenyészetükbe.

Aszódi Alexandra
Három éve vette első királypitonját Aszódi Szandi
 Fotó: Facebook

Sokan félnek tőlük, de ez leginkább a nem megfelelő ismeret miatt alakul ki. Aki tényleg szeretné, képes legyőzni a félelmét, aki pedig nem, az úgyis megragad abban az állapotban, ami van. Nem kényszerítek senkit arra, hogy szeresse meg az állatokat, azt szeretném, ha megismerné – magyarázta Szandi.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek