Bíróság

Árpa Attila megkönnyebbült az ítélet hallatán

Zs.

Létrehozva: 2023.02.06.

Hiába ítélték el drogbirtoklás miatt, ez számára felért egy győzelemmel, hiszen ha terjesztés miatt vonják felelősségre, súlyos börtönbüntetés várt volna rá.

A Fővárosi Főügyészség az 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványozott, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Az egyikük Árpa, aki az ügy kirobbanása óta tagadta a bűnösségét. Azt ugyan elismerte, hogy rendszeresen vásárolt és fogyasztott drogot, de azt mondta, ez a múltban történt, illetve azt is közölte a bírósággal, hogy soha nem volt terjesztő. 

Árpa Attila
Árpa Attila korábban a bíróságon Fotó: Markovics Gábor

A színész-rendező egészségi okokra hivatkozva távol maradt a hétfő kora délutáni ítélethirdetéstől, így telefonon értesült arról, hogy drogbirtoklás miatt elítélték, a terjesztésben azonban nem találták bűnösnek. Dr. Oláh Gaszton bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy aránytalannak érzi, hogy a nyomozás során Árpára mindenképpen rá akarták bizonyítani, hogy díler, hiszen erre vonatkozólag semmilyen bizonyíték nem merült fel.

Dr. Oláh Gaszton bíró ítéletet hirdet Fotó: Bors 

Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a vádemelés hét (!) vádpontból állt, ebből hat nem állta meg végül a helyét

 – mondta az ítélethirdetés után Árpa Attila a Ripostnak, majd így folytatta: 

– Egyetlen pontban találtak bűnösnek, és az a fogyasztás. Jogilag ez birtoklásnak nevezik, de valójában csakis fogyasztást jelent. Örülök, hogy Magyarországon működik az igazságszolgáltatás – tette hozzá a színész, aki az ügyvédjével együtt három napot kért a bíróságtól arra, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e az ítélet ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn döntöttek Árpa Attila jövőjéről, ugyanis most állt bíróság elé a 2019 márciusában kirobbant drogbotrány miatt. Bár a rendőrségi razzia során többeken ütöttek rajta, a színész-rendező végül másodrendű vádlottként szerepelt az ügyben. A Fővárosi Főügyészség az 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványozott, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Az egyikük Árpa, aki az ügy kirobbanása óta tagadta a bűnösségét. Azt ugyan elismerte, hogy rendszeresen vásárolt és fogyasztott drogot, de azt mondta, ez a múltban történt, illetve azt is közölte a bírósággal, hogy soha nem volt terjesztő. 

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek