Dráma

"Időt kell hagyni" - megszólalt a szakértő Tóth Andi drámai döntéséről

Létrehozva: 2023.03.10.

Tóth Andi csütörtöki bejelentése sokkolta a közvéleményt, hiszen senki sem gondolta, hogy ekkora a baj... Mégis Andi úgy döntött, felhagy az énekléssel.

Talán senki sem gondolta, hogy Tóth Andi élete egyik legnehezebb időszakát éli... A látszólag mosolygós, vagány énekesnő sikert sikerre halmozott az utóbbi időben, s külső szemlélőként úgy tűnhetett, hogy a karrierje is felfelé ível, ám ő ezt mégsem így érzi. Hiába kapott kiemelt szerepet a Sztárban Sztár idei évadában, hiába próbálta ki magát színésznőként és táncosnőként, az igazi szenvedélyének, a zenélésnek nem tud hódolni. Legalábbis nem úgy, ahogy ő azt szeretné. 

Éppen ezért egy drámai döntésre szánta el magát: abbahagyja az éneklést...

Fotó: Máté Krisztián
Tóth Andi drámai bejelentése a rajongóit is sokkolta

Ezennel abbahagyom az éneklést. Tudom, hogy ez így nem hangzik olyan nagy cuccnak, nyilván számomra azért az. Nagyon sok miértje van

 - kezdte a csütörtökön nyilvánosságra hozott videójában Andi, aki részletesen kifejtette döntésének az okait is. Mint mondja, volt pár érdekes éve, amikor nem tudott kibontakozni zeneileg, ráadásul az is többször előfordult, hogy nem volt hova mennie, még aludni sem. Minél inkább padlón volt, annál jobban próbálta elérni, hogy az emberek értékeljék azt a munkát, amit a zenélésbe fektetett, azonban az általa várt siker mindig elmaradt. 

- Nagyon sajnáltam, hogy semmi nem szólt a zenéről. Bennem csak az tartotta a lelket, hogy ez legyen a középpontban. Minél inkább a háttérbe szorult, annál jobban felemésztett ez az egész sz*r. Aztán jött egy nagyon mély pontom, és talán azóta sem jöttem ki belőle. Volt egy kattom, amikor elfogadtam, hogy ide nem leszek elég jó. Túl sok és túl kevés vagyok ide. Onnantól kezdve feladtam, hogy elérjek bármit is, hogy beilleszkedjek, hogy elérjek a zenémmel bárkit vagy bármit. Ez nekem nagyon rossz volt, mert ennek a szöges ellentétét akartam képviselni. (...) Sokáig nem tudtam, hogy mi a baj, és egyre lejjebb kerültem, és lejjebb, és nagyon lejjebb. És akkor rájöttem, hogy ami igazából hiányzik, az a hangom. Nagyon-nagyon hiányzik a hangom, mert ezekben a dalokban nem igazán használtam, mert nem is kellett - fakadt ki a videóban Andi, akinek bejelentése után a rajongói is kétségbeestek, hiszen nem ez volt az első eset, hogy a fiatal lány mélypontra került. Pár évvel ezelőtt is eljött nála egy pont, mikor úgy érezte, nem boldogítja az, amit csinál, s bár akkor sikerült felállni a padlóról, most félő, hogy nincs visszaút...

Időre van szüksége

Lapunk megkereste Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, hogy megkérdezzük, mi lehet Andi döntésének a vonzata. A szakember elmondása szerint az énekesnőnek most elsősorban időre van szüksége, hogy megélhesse a lezárást. Emellett rá kell jönnie arra is, hogy ő maga is értékes és értéket képvisel. 

- Ez is egyfajta gyászreakció... Ilyenkor időt kell hagyni arra, hogy az illető megélhesse a lezárást. Végig kell gondolnia, hogy merre viszi tovább az útja, és ez segíti abban, hogy elengedje a múltat, nyisson más irányba is. 

Fontos azonban leszögezni, hogy egy ilyesfajta döntés óriási bátorságra vall... Főként, hogy az illető a nyilvánosság előtt is vállalta mindezt. Hosszú út vár rá, de fontos megtapasztalnia és megélnie, hogy értékes ő maga, és az is, amit csinál

 - mondta lapunknak Dr. Makai Gábor.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek