Hajtás

Csuja Imre: Élni is szeretnék még egy kicsit

N.V.N.

Létrehozva: 2023.05.15.

Csuja Imre két év múlva éri el a nyugdíjkorhatárt. Tudja, hogy jó volna lassítani a tempóján, de nehéz elszakadni a játéktól. Mint mondja, élni is szeretne még egy kicsit, és nem csak hajtani.

Csuja Imre idén tölti be a 63. életévét, de még mindig nagyon magas fordulatszámon pörög. Az Örkény Színházban és a televízióban is nagy sikerrel futó alkotásokban szerepel, emellett járja az országot a verses estjével. A legendás színészt jelölték a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé, ami számára már önmagában is elismerés.

– Úgy emlékszem, mintha egyszer már kaptam volna jelölést. Akkor nem én lettem a befutó, másképp most nem lennék jelölt. De egy ilyen nívós társasághoz tartozni – még jelölés szintjén is – mindig óriási megtiszteltetésnek számít. Örömmel tölt el, hogy az eddigi pályámat tekintve szóba kerültem, és kíváncsian várom a május végi döntést. Bármelyikünk is kerül be 2023-ban, megérdemli. Ehhez semmi kétség nem fér – mondta a Star magazinnak.

Csuja Imre
Úgy érzi, jó volna egy kicsit visszavenni a tempóból Fotó: Nagy Balázs

Négyszeres nagypapa

Bár még mindig sokat dolgozik, elgondolkodott azon, meddig lehet tartani ezt az iramot.

Két év múlva elérem a nyugdíjkorhatárt, de még nem tudom, mi lesz velem utána. Egy színésznek nehéz elszakadni a játéktól, bár tudom, jó volna kicsit lassítani, visszavenni a tempóból. 

Élni is szeretnék még egy kicsit, nem csak hajtani, bármennyire is szeretem, amit csinálok – árulta el a színművész.

Tragédiák árnyékolják be az életét

A színművésznek életét két tragédia árnyékolja be, hiszen a 29 éves gyermeke, Bence még 2019-ben önkezével vetett véget életének, a másik fia pedig hasonló módon halt meg, 20 évvel ezelőtt. A szomorúság és a fájdalom mellett mégis van oka, hogy idővel egy kis visszavonulót fújjon, mert négy gyönyörű unokája van, akik miatt muszáj a nehéz időket maga mögött hagynia. Lányának, Csuja Fanninak és férjének, a szintén színész Telekes Péternek tavaly szeptemberben született meg a negyedik gyermeke, így ma már négyszeres boldog nagypapa.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek