Házasság

Nagyon megváltozott, rá sem lehet ismerni Visváder Tamásra

B.V.

Létrehozva: 2023.08.06.

Visváder Tamás nagyon megváltozott, amióta édesapa lett.

Miután a mai világban mindenki válik, Visváder Tamás kijelentette: ők idilli házasságban élnek. Kertészkednek, gyereket nevelnek, dolgoznak, teljesen normális életet élnek.

Palácsik Lilla/Visváder Tamás
Visváder Tamás és Palácsik Lilla boldog házasságban él

De hogy mi változott náluk az elmúlt öt évben, a házasságukat követően?

Az 5 évünkből engem az utolsó 3 az, ami igazán megváltoztatott, miután apa lettem. Nagyon lenyugodtam, nem stresszelek. Régen például mindig kiabáltam az autóban, ha dugóba kerültem. Most viszont teljesen nyugodtan ülök a kocsiban, és élvezem a pihenést. A világ legcsodálatosabb dolga apának lenni. Csodás gyereket nevelni, de sokszor fárasztó

- jegyezte meg. 

Nagyon hamar összeköltöztek Lillával. Megismerkedésük után két-három hónappal már együtt is laktak, mert tudták, ők egymást akarják. Épp ezért úgy érzi, az esküvő sem hozott nagy változást az életükben. 

Habár Tamás nem gyakorolja minden hétvégén a hitét, igyekeznek minél hamarabb, minél többször eljutni templomba. Sokszor  voltak a gyerekekkel is. Családjával most már mind egy vallás alá tartoznak, mert fia, Ábel keresztelkedésekor Lilla is felvette a katolikus hitet. Reggel és este is van náluk közös imádkozás. Nem erőltetnek a gyerekekre semmit, maguktól vesznek részt ebben. 

Normális ha valaki eltávolodik kicsit a hitétől miután végez mondjuk egy egyházi iskolában, majd később visszatér hozzá

- emelte ki, hiszen ő is így volt vele míg egyetemre járt. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek