Paparazzi

Visszatért Budapestre: lesifotó készült az éjszakában Hujber Ferencről

Doris

Létrehozva: 2023.11.06.

Az újabb színházi szereplésre készülő színész nem sokkal zárás előtt távozott egy budai vendéglátóhelyről.

Sokakat meglepett, hogy a korábban igencsak zűrös életű Hujber Ferenc öt év kint tartózkodás után elhagyta a ködös Londont és visszatért Budapestre. A 49 éves színész nemrég a hot! magazinnak mesélt őszintén arról, mi áll a döntés hátterében, valamint azt is elárulta, miképp helyezte új alapokra az életét.

Hujber Ferenc
Hujber Ferenc korábban nagyon megosztó személyiség volt. (Fotó: TV2)

– Ez egy folyamat eredménye. Tudatosan készültem a visszatérésre, ezért fizikailag, szellemileg és lelkileg is dolgoztam magamon. Már egy éve nem füvezek, jófiú lettem, vigyázok az egészségemre minden téren. Jól tudok aludni, jó a kedélyem is. A mozgó meditáció az egyik módszerem, naponta tizenöt-tizenhat kilométert gyalogolok. Emellett gyerekkorom óta ott van a böjt a megtisztuláshoz. Most is naponta csak egyszer eszem, és mintegy tizennyolc órát szánok a megtisztulásra – kezdte a hot!-nak a színész.

És valóban! Olvasónk beszámolója szerint Hujber tényleg kicserélődött!

Egy óbudai étteremben töltötte az estét Hujber Ferenc

A Bors olvasója egészen pontosan arról számolt be, hogy ugyanabban a magyaros vendéglőben vacsorázott szombat este, mint Hujber Ferenc, igaz, elsőre alig ismerte fel a színészt, bár régen ő volt az egyik kedvence.

– Meglepődtem, mert bár régebben követtem Feri munkásságát, arról lemaradtam, hogy visszatért Budapestre. Én a családommal vacsoráztam, amikor nem sokkal zárás előtt távozott az étteremből, ahol egy férfi ismerősével találkozott. Természetesen vacsorázott is, de nem tudta mind megenni az elé tálalt adagot, ezért a maradékot hazavitte. Nem akartam hallgatózni, de annyit kihallottam a beszélgetésükről, hogy szakmai dolgokról, valamilyen filmes munkáról beszélgettek. Örülnék neki, ha Ferinek sikerülne itthon újjáépítenie a karrierjét! Az biztos, hogy kisimultnak és kiegyensúlyozottnak tűnt – árulta el olvasónk, Annamária, aki egy képet is készített a színészről.

Hujber Ferenc csaknem zárásig maradt az étteremben  (Fotó: Bors olvasó)

Ingázik London és Budapest között

A színész egyelőre csak félig tette át székhelyét a magyar fővárosba. Felesége, Szőke Krisztina és kisfia, Regő Londonban maradtak.

– Regő most kezdte az óvodát, nem akartuk hirtelen kiszakítani a közegéből. Még vegyesen beszél magyarul és angolul, meg kell szoknia az új szituációt. Egyelőre ingázom a magyar és a brit főváros között – mesélte a színész.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek