DURVA

„Nagyon fura volt nekünk az élet” – Király Viktor megdöbbentő vallomást tett Hajdú Péternek

Buster

Létrehozva: 2024.04.26.

Hogy a Király családban van valami „rendellenes” azt azóta tudjuk, hogy meghallottuk Király Linda hangját, valamikor 2002 táján. Ez az érzés pedig csak erősödött, amikor Király Viktor 2008-ban megnyerte a Megasztárt, majd megkapta az év hangja elismerést is. Hinnéd, hogy a tehetségük volt, hogy csak egy kettest ért?

Abban mindannyian egyet érthetünk, hogy Király Linda és Király Viktor, Isten áldotta tehetséggel születtek. Sokszor és sokan írták már le, vagy mondták ki nagy plénum előtt, hogy nekik a világ legnagyobb színpadain lenne a helyük és a világsztárok életét kellene élniük. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a két Király nemhogy elismerést nem kapott az énekórákon, de éppen csak görbült az a jegy egy-egy osztályozó után. Király Viktor többek között erről is mesélt a Beköltözve Hajdú Péterhez című netes műsor soron következő epizódjának felvételén.

Király Viktor
Király Viktor sosem hallott titkokat árult el (Fotó: YouTube)

Linda a Carnegie Hall közönségét is meghódította

Nagyon fura volt nekünk az élet, miután Magyarországra költöztünk. Lindánál például már kint elindult valami, hiszen tizenkét-tizenhárom évesen ő már operát tanult. 

New York egyik legjobb tanárához járt és felvették a Julliard School előkészítőjébe, ahol klasszikus éneklést tanult.

Tizennégy éves volt, amikor fellépett a Carnegie Hall színpadán, ahol operát énekelt, de úgy, hogy leszakadt a plafon. Teljesen ebben az irányban volt és aztán jött a váltás – csettintett a Frizbi TV YouTube csatorna stúdiójában Viktor, aki ezzel jelezte, hogy hatalmas és gyors változás állt be a Király család életében, amikor édesanyja a betegsége miatt úgy döntött, hogy szeretne visszatérni szülőhazájába.

Király Viktor
Király Viktor is kishíján megbukott énekből (Fotó: YouTube)

Lindára féltékenyek voltak a konzervatóriumban”

Ideköltöztünk Magyarországra és amit Linda addig elért a tanulásban és a zenével, az hirtelen megállt. A szüleink persze szerették volna, hogyha felveszik a konzervatóriumba és ez sikerült is. Oda járt úgy két évig, de egy ponton túl nem bírta. Egyszerűen a tanárok féltékenyek voltak rá és mindenből kettest kapott. Ezt alá tudom támasztani és nem azért, mert a testvérem, vagy mert elfogult vagyok vele kapcsolatban. Egyszerűen nagyon fiatal kora óta tudom, hogy hogyan énekel a nővérem – árulta el a felvételen Király Viktor, aki még egy történettel tudta fokozni Hajdú Péter meglepettségét. – De mondok még valamit. Én is ketteseket kaptam a színitanodába, ahová egyetlen okból vett fel Gór Nagy Mária, mert kellett neki musicalszínész és én tudtam énekelni. Elnézte nekem, hogy alig beszélek magyarul. Ennek ellenére, minden egyes énekórám úgy végződött, hogy kettest kaptam. Én nem tudom mi van itt, bár az is lehet, hogy már nincs ilyen – tárta szét a karját az ország egyik, ha nem a legjobb férfihangja. Hajdú Péter jót nevetett a histórián, majd hozzátette, ő mindig ötöst kapott énekből.

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cSWRaIEwm8eu1sf3RNd11PSys1fX6XjCFs8346gIWlc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmMzYyOWZjMjA2OTQ1YTA4YTRmOTdmN2Y2NDY1ODA0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

Sokan éreznek együtt vele.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055012
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194854_auto_resized.jpg
life.hu

Kim Kardashian apró bikiniben pózolt - nekiestek a követői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055012
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055012
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője