Megdöbbentő

Kárpáti Rebeka drámai vallomása: „Elegem van”

Niki

Létrehozva: 2024.05.17.

A fiatal modellt most a Zsákbamacskában láthatják a nézők, ám emellett színházban is játszik, és saját vállalkozását is igazgatja. Kárpáti Rebeka R. Kárpáti Péter lányaként gyerekkora óta a nyilvánosság előtt éli az életét. Bár sikereit önerőből érte el, úgy látszik, nem bírja tovább.

Kárpáti Rebeka Miskovits Marci K-OSZ Podcast című műsorának vendége volt, ahol többek között azt is elárulta, milyen érzés volt ismert emberek gyermekeként felnőni. A színésznő már nem érzi olyan jól magát a nyilvánosság előtt, mint korábban. Ezzel kapcsolatban olyasmit is elárult, amire senki nem számított.

Kárpáti Rebeka ZSÁKBAMACSKA Tv2 sajtótájékoztató
Kárpáti Rebeka elárulta, hogy elege van a rivaldafényből. (Fotó: Szabolcs László)

Rebeka fiatal kora ellenére sikert sikerre halmoz, úgy látszik nagyon jó érzéke van ehhez a világhoz:

A gyerekkoromból adódóan, bennem van, hogy nem lehet egy lábon megállni. Én nagyon biztonsági játékos vagyok, tehát az ABC összes betűjére van tervem, ha valami nem sikerül, akkor ott a másik. De vannak, amik összefüggenek, például a saját ruhamárkám nem kapott volna ekkora figyelmet, ha előtte nincs ott az arcom a szépségversenyben vagy a Jóban Rosszban-ban. Ezek kéz a kézben járnak egymással, és nekem tényleg kellenek a különböző pólusok.

Kárpáti Rebeka már gondolkozott a visszavonuláson

Ennek ellenére a műsorvezetőnek gyakran megfordul a fejében, hogy talán mégsem kellene ezen az úton maradnia:

Ott tartok mentálisan, szeretném, hogy annyira beinduljon a ruhamárkám, hogy mindent hagyjak a büdös francba. Most úgy vagyok, hogy elegem van. És azt akarom, hogyha legközelebb találkozunk, akkor azért találkozzunk, mert valami konferenciára meghívtak előadni, vagy mert elkezdtünk egy hostess ügynökséget, és én viszem a lányokat az eseményre. Röhögünk egyet, összecsapjuk a kezünket, hogy »na itt találkozunk«, és utána megyek haza.

Erős lenne kijelenteni, hogy már nem akarok szerepelni, mert még vannak, és lesznek dolgok az életemben, amikre vágyom, és még érzem, hogy van vele dolgom. De tényleg ebből a »mutatunk valamit, ami nincs« világból elegem lett vallotta be.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek