Egy színházi próba szünetében házasodtak össze. Egyiküknek sem volt más az életében.
Forrás: Bánkúti Sándor
Láng József Jászai Mari-díjas művész 1958-ban, a színművészeti főiskolán pillantotta meg az oda felvételire érkező Zsuzsát, és bár azonnal megtetszett neki a lány, csak néhány hét múlva került sor az első randevúra. Onnantól viszont nem volt megállás. A házaspárt római-parti otthonukban látogattuk meg, ahol őszintén meséltek nekünk a köztük lévő erős kötelékről.
– Nekem ő az első és egyetlen nő az életemben. Egyikünknek sem volt más – vallotta be a József Attila Színház nyolcvanhat esztendős művésze. – Gyönyörű volt akkor is és most is az.
Perceken belül előkerülnek a régi, fekete-fehér fényképek, hogy a megsárgult papírlapok nyomatékot adjanak az elhangzottaknak.
– Nagyon jóképű pasi volt, szőke hajú, kék szemű és napbarnított – veszi át a szót Zsuzsa asszony. – Egy színházi próba szünetében, két tanú jelenlétében házasodtunk össze 1962-ben.
Két fiuk született, idősebbik gyermekük pedig négy unokával ajándékozta meg őket. A régi sztorik felelevenítése közben aztán arra is fény derül, hogy a színész árgus szemmel figyelte az egykor manökenként dolgozó felesége körül forgolódó férfiakat.
– Fűre, fára, bokorra, mindenre féltékeny. Ma is az. Az ő szemében én még mindig az a kis csaj vagyok, aki akkor voltam. Azt hittem, ha már elmúlok úgy ötven-, de legkésőbb hatvanéves, ez majd megszûnik, de nem – mondja nevetve Zsuzsa.
Amit persze a színész sem hagy szó nélkül.
– Igaz, féltékeny típus vagyok és féltem is. Idegeskedem, ha elmegy itthonról, hogy ne legyen semmi baja.
Azt sem tagadják, hogy a mai napig szoktak vitatkozni egymással. Dodi bácsi, ahogy kollégái hívják, néhány darabban még játszik a színházban, de civilként nem szívesen mozdul ki otthonról.
– Én nyüzsgő természetű vagyok, szívesen utazgatnék, de a férjem azt mondja, hogy eleget utaztunk fiatal korunkban, és most már éljünk az emlékeinkből. Nem értek egyet vele, de természetesen ezen már nem fogunk összeveszni.
