Celeb

Amerikai naptár címlaplánya lett Zimány Linda

G. Sz.

Létrehozva: 2018.01.23.

<p>A magyar modell öt éve megnyerte a Tropic Beauty nemzetközi modellkereső versenyét, a siker legédesebb gyümölcsét azonban csak most aratja le.</p>

Úgy fest, tényleg beindul Zimány Linda nemzetközi mo­dellkarrierje, ugyanis a magyar lány került a Tropic Beauty 2018. évi naptárának címlapjára. Ta­valy is sok időt töltött az Egyesült Államokban, és több hazai szereplés után a modellmunkáinak csúcsaként ismét címlaplánynak mondhatja ma­gát.

– 2013-ban nyertem meg a versenyt, és régi vágyam volt, hogy az éves naptár címlapján szerepelhessek, mert ez még királynőként sem egyszerű, an­nak ellenére, hogy amióta nyertem, a belső oldalakon minden évben megjelentek új fotóim – mesélte a Borsnak Zimány, akit vasárnap értesítettek a verseny tulajdonosai arról, hogy őt vá­lasztották az idei naptár címlaplányának.

– A tavalyi naptárfotózáson készítették rólam a fotókat, de akkor még nem tudtam, hogy címlaplány leszek, szóval meglepetésként ért a hír. A belső oldalakat még nem láttam, mert csak most küldik majd nekem is a tiszteletpéldányokat, de valószínűleg ebből a sorozatból van még egy fotó a belső ol­dalak egyikén is – újságolta Linda.

A glammodell 2013-ban a Tropic Beauty nemzetközi mo­dellkereső versenyén elért győzelmével a nyolcvanezer dolláros (körülbelül húszmillió forintos) modellszerződés mellett számos más amerikai munkalehetőséghez jutott. 2013 után Zimány három évet Los Angelesben élt, és hetente dolgozott együtt a Tropic Beauty csapatával, ezért joggal véli úgy, hogy jöhetnek az újabb kihívások.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek