Celeb

Atyaég: Kórházba került Pumped Gabo párja

GYLF

Létrehozva: 2016.11.02.

Féltékenységből indult Gabo és Ági vitája, aminek kórház lett a vége. Az ok: egy másik nő!

Aggasztó bejegyzés jelent meg hétő este Sebestyén Ágnes oldalán: Pumped Gabo szerelme arról tájékoztatta az ismerőseit, kórházba került. Később mindenkit azzal nyugtatott, csak zúzódásai vannak. A Bors egyik olvasója, a pár közeli ismerőse tegnap reggel további részleteket osztott meg lapunkkal.

– Ági Gabo miatt került kórházba, volt egy nagy vitájuk, és alaposan összevesztek. Ha igazak a hírek, Ági orra sérült meg. A Bors megpróbálta kideríteni, mi történhetett mindenszentekkor a pár háza táján, és erőfeszítéseinket siker koronázta. Gabót telefonon értük el, aki első körben annyit közölt, Ágit nem tudja elérni, mert minden kommunikációs csatornát felégetett. 

– Most átmegyek hozzá, beszélnünk kell – mondta, majd egy bő fél óra elteltével már ketten jelentkeztek a telefon túlsó végén. Nem tűnt békésnek a hangulat, és ezt szóban is megerősítették, ugyanis akkor még nem sikerült rendezniük a nézeteltéréseket. Gabo azonban becsületes férfi módjára mindent elmondott.

– Egy régebbi lány barátnőmmel találkoztam, és úgy volt, hogy bulizni megyünk. Amikor hazajöttem átöltözni, akkor ért ide Ági. Verte az ajtót, folyamatosan nyomta a csengőt, nagyon kellemetlen volt. De nem azért jött fel a lány, hogy bármit is csináljunk – magyarázta, de Ági hamar át is vette a szót.

– Az lett volna a bizonyíték, hogy nem csináltok semmit, ha kinyitod! – szólt oda Gabónak, majd felvázolta álláspontját. – Azt mondta, egy barátjával megy bulizni. Felhívtam a srácot, aki azonban otthon volt és aludt. Ezért mentem át Gabóhoz. Nem nyitotta ki az ajtót – kelt ki magából Ági. Gabo azt mondja, később találkoztak és valóban túlfeszítették a húrt, de odáig nem süllyedt, hogy tettleg bántalmazta volna Ágit.

– Ordított, ütlegelt, szidott. Amikor belelovalta magát, valóban volt egy pont, amikor le kellett fognom a kezét. Ekkor rántotta ki a ezét a fogásból, ami viszonylag könnyen sikerült, és így ütötte meg magát – így Gabo. – Kínos, de konkrétan orrba vertem magamat. Érzékeny az orrom, többször műtötték, aggódtam, nem történt-e baja. Ezért is mentem kórházba. Lehet, hogy ezt túllihegtem picit – ismerte be Ági.

A pár azzal az ígérettel búcsúzott munkatársunktól, igyekeznek rendezni a viszonyukat. Sok közös tervük van, nem beszélve az együtt töltött szép időkről.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek