<p>Bajor Imre 2014 nyarán ment el örökre. Szerettei azóta csendben gyászolják, születésének 60. évfordulóján fia még a temetőbe sem ment ki, hogy senkivel ne kelljen találkoznia.</p>
Forrás: Czerkl Gábor
Bajor Marci édesapja 60. születésnapján kitett egy fotót a Facebook-oldalára. Ő így emlékezett. Így is.
– Ez a március kilencedike hétköznapra esett. Korán keltem, volt egy fontos órám az egyetemen, sok mindenre kellett koncentrálnom. Nem tudom, hogyan kellene viselkednem, talán úgy, mint máskor. Úgy terveztem, hogy este egyedül maradok otthon. Hazamentem, leültem, és elmerengtem. Gondolkodtam. Minden évben feltöltök egy fotót a közösségi oldalamra, most is így tettem. Megtaláltam ezt a képet, majdnem olyan, mint a tavalyi, de mégsem az. Ez az én megemlékezésem.
– A temetőbe nem mentem ki, majd a jövő héten. Most biztosan sokan mentek, nem akartam találkozni senkivel. A nővérem hívott, kérdezte, hogy vagyok. Ilyenkor keressük a másikat, de apa nem kerül szóba. Csak annyiban, hogy megbeszéljük, melyikőnket ki hívta fel. Aztán olyan bajorosan megcsipkedjük egymást. Az a jó bennünk, hogy ebben Lili és én is zárkózottak vagyunk. Nem szeretjük kibeszélni az érzéseinket. Magunkban éljük meg a fájdalmunkat. Én nem úgy gyászolok, hogy sírok, mint egy kisgyerek. A kedves emlékeket szoktam felidézni. Sok kommentet elolvastam, azt írják, hogy nagyon hasonlítok apura. Én azt vettem észre, hogy kicsit nagyobb vagyok – mosolyodik el. – De ha meghagyom a bajszom, akkor van köztünk hasonlóság.
Marci két éve költözött el otthonról, azóta egyetemre jár, rádiózik, most forgat is, próbál megállni a saját lábán. A Rádió Bézsen van egyórás műsora Újszászy Balázzsal. Így jellemzi magukat: fiatal vérvonal a retróban.
– Gondoltam, beszélek apáról a rádióban, de nem. Ennek még érnie kell. Talán jövőre, most még korai.
