A Nemzet Színésze betöltötte a 83. életévét, de még mindig falja a szerepeket, imád dolgozni. Szerinte a munkakedve reményt ad a fiatal generációnak.
Forrás: Czerkl Gábor
Az első, aki megérkezik az olvasópróbára, utál késni. Az utána szállingózó fiatal kollégákra kedvesen mosolyog, és bár árad belőle a barátságosság, érezni a levegőben, hogy tisztelik, de tartanak is tőle a fiatal színészek.
Amikor erről kérdezzük, válasz helyett az ujjain kezdi el számolni, hogy hány évtizedet dolgozott színházban. Aztán amikor a hetedik ujja is emelkedni kezd, az ölébe ejti a tenyerét, és azt mondja:
– Na jó, maradjunk a hatvannál! Ennyi év, és az a rengeteg szereplés színházakban, filmekben, ad valami olyat a fiataloknak, hogy ha meglátnak engem, azt mondják: Az anyját! Ez még mindig él? És még dolgozik? Ez reményt ad nekik, ezek szerint még ebben a korban is lehet dolgozni.
Bodrogi Gyula Shakespeare egyik legnépszerűbb művében, a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban lép a Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas, ezer négyzetméteres színpadára, hogy négyezer ember előtt szerepeljen.
– A nagy színpad az nem annyira megterhelő, mint a nagy meleg! – mondta, majd azt is elárulta a Bors olvasóinak, hogy érzi magát mostanában: – Úgy szoktam mondani, ebben a korban már nem lehet azt válaszolni, hogy igen, jól vagyok. Átmenetileg jól vagyok!
Stohl András apának hívja
Stohl Andrást igazán mély lelki barátság fűzi Bodrogi Gyulához. A fiatal színész szerint idős kollégájából árad az életbölcsesség. Annyira kedveli és tiszteli, hogy apának hívja. Minderről a Nemzet Színésze így beszélt egy korábbi interjúban:
– Nem emlékszem, hogy mikor alakult ki köztünk ez a szoros kapcsolat. A színház és a vadászat a közös vonal. Mindkettő ősi foglalkozás. Érzelmeken alapul, készség kell hozzá.
