Feldolgozhatatlan fájdalom egy olyan gyerekkori barát elvesztése, akivel haláláig napi kapcsolatot ápoltunk. A legjobb baráté. Charlie sem tudja elengedni Somlót.
Forrás: Bánkúti Sándor
„Drága Tamás! Nagyon hiányzol!” – írta Charlie a videóhoz Facebook-oldalán, amit nehéz könnyek nélkül végignézni. A felvételen a két legendás zenész közös emlékei láthatók, miközben Somló Tamás azt énekli: gondolsz-e rám? Biztos lehet benne, hogy gondolnak rá, és nem csak a legjobb barátja, Charlie. És nem csak akkor, ha közeleg a halála évfordulója. Mert Somló Tamás emléke nem halványul. Valószínűleg nincs még egy zenész, akit ennyien – szinte mindenki – szerettek.
– A mindenki túlzás, sokan csak úgy csinálnak. Úgy tűnhetett, hogy mindenki szerette, de ő tudta, ki szerette igazán – mondja Charlie, aki valószínûleg arra gondolt, hogy Somló halála után sokan úgy beszéltek róla, mint legközelebbi ismerôsükrôl, közben pedig alig tartották vele a kapcsolatot.
Harcolt a kórral
A nagy generáció zenészei összetartó társaság. Erős kötelék az, hogy kiskamasz koruktól muzsikálnak együtt hol ebben, hol abban a bandában.
– Ez az erős generáció a vége felé már nem volt olyan erős, csak páran tartottunk össze – legyint Charlie.
Az azonban biztos, hogy az ő barátságuk megkérdőjelezhetetlen, egy életen át tartott. Gyerekkorukban kezdődött, és idővel egyre szorosabb lett. Charlie-nak ezért különösen nehéz feldolgozni barátja elvesztését. Nagyon szerették egymást.
– Egy padban ültünk általános iskolában, első gimiben, onnantól kezdve pedig ő is járta a világot, én is jártam a világot, aztán az utolsó tizenöt évben szinte mindennap együtt voltunk. Ezt mindenki tudja. Voltak, akik az utolsó húsz évből csak a temetésére jöttek ki. Ő artista volt, én balettos. Egy iskolába jártunk, de szakmai órák esetében az artisták, a néptáncosok és a balettosok máshová. Az Operaházzal szemben volt pont az iskola – meséli Charlie, de az iskolai csínytevésekről hallgat.
– Én mindig jó gyerek voltam – mosolyodik el. – Tamástól tanultam ezt-azt, ő mindig vagányabb csávó volt. Magamról nem akarok beszélni, csak Tamásról. De már mindent elmondtam.
Somló Gyöngyvér: ez egy örökké tartó gyász
Hatalmas űrt hagyott maga után Somló Tamás. A legendás művész érthető módon leginkább szeretteinek hiányzik, a fájdalommal nekik a legnehezebb megküzdeni.
– Eltelt három év, de a hiánya mindig jelen lesz az életünkben.
Ez egy örökké tartó gyász, ami mindig megmarad, de az élet körbenövi, és a hétköznapok azért sodornak
– mesélte a Borsnak Keszthelyi Gyöngyvér, aki rendszeresen kijár párja sírjához.
– A pénteki évfordulón biztos kimegyek Tomihoz a temetőbe, de hogy őszinte legyek, ezt az évfordulót én képtelen vagyok kimondani. Van nekünk sok más nem szomorú, hanem boldog dátumunk, kezdve a megismerkedésünk napjától a gyerekünk születéséig, amikor persze szintén felerősödik a gyász, de mégis jó érzéssel tölt el, nem úgy, mint a július 19. – mondta a zenész özvegye, aki Charlie gondolatára, miszerint sokan csak úgy tettek, mintha szeretnék Somlót, így reagált:
– Tudom, mire gondol Charlie, de én úgy vagyok vele, hogy mindenkinek az életében akadnak jó és rossz dolgok. Én csakis a pozitívra koncentrálok, és Tomi esetében is csak a jóra kell emlékezni.
Rengeteg időt töltöttek együtt, például Tamás halála előtt évekig a Papához jártak a Thália kávézóba. Találkoztak a pesti fellépések után, vagy ha szabad estéjük volt. Vagy csak úgy, sok-sok este. Be-betévedtek ismerősök, Demjén Ferenc, ha a városban volt, vagy a zseniális szövegíró, Horváth Attila. Mióta nincs Tamás, Charlie fellépések után hazamegy ahhoz az egyhez, aki vigaszt tud nyújtani neki, az unokájához.
