Forrás: Czerkl Gábor
Két hete tégla zuhant rá a Váci utcában, utána autóbalesetet szenvedett. Dopeman úgy érzi, ha meghalt volna, sem bánta volna, mert sokat és jól élt.
Hogy éli meg ezt a pechszériát?
Csináltam egy nótát, arról szól, hogy a fogyatékos gyerekeknek legyen otthonuk, ahova bekerülnek, ha agyvérzést kap az apjuk vagy meghalnak a szülei. Ne vigyék intézetbe, ahol kikötik egy ágyhoz és három hét múlva meghal. Senki nem írt erről a klipről egy mondatot sem.
Karamboloztam, most tele van velem a média. Visszatérve a kérdésre, egyébként ez nem pech. Ez tanítás. Haláljó, hisz életben vagyok.
Ezt a pozitív hozzáállást a Buddhista Főiskolán tanulta?
Most végzem a másodikat. Nem azért mentem oda, mert megoldatlan problémák állnak előttem. Az érdeklődés hajtott.
Van a múltjában, amit megbánt?
Imádom az életem, nem bánok semmit. Még azt sem, amit a Kartel idejében csináltunk. Megd***tuk az összes csajt és mulattunk, ahogy kell. Sok nő emlékszik ránk. Soknak a férje is. Gonoszak nem voltunk, sok embert jobb kedvre derítettünk, szerették amit csinálunk, nevettek, mulattak.
Miért nem tudtak csúcson maradni?
Ha akkor felelősek vagyunk és egy kicsit jobban dolgozik az üzleti érzék, tudatosság, józanság, akkor ma ez a brigád még mindig a szupersztárok közé tartozna. Minden időszakomban úgy éltem, ahogy akkor jó volt. Ha múlt pénteken rám csukták volna a tepsit, akkor is azt mondtam volna magamnak: „Tesó, ezt az életet már kimaxoltad!”
