Forrás: Kecskeméti Zoltán
Kicsi és nagy gyereket is itthon hagyott, hogy átszelje Ázsiát. A beharangozó reklámfilmekből kiderül, Fésűs Nellyt annyira kiborították a körülmények, hogy kétségbeesetten zokogott.
– De nem ez volt a legnehezebb, hanem az, hogy távol voltam a családomtól – mesélte Nelly.
– Anélkül, hogy tudtunk volna róla, egyszer csak elindult a játék, azzal, hogy most azonnal le kell adni az összes telefont. Így forgatás előtt rendesen el sem tudtam köszönni a gyerekeimtől. Akkor még csak könnyes lett a szemem, de amikor egy virágpiac mellett mentünk el anyák napján, akkor kiakadtam, nagyon sírtam. Pedig nem vagyok sírós, erősnek tartom a magam, de ebben a játékban kijött rajtam. Nem tudom, hogy aki a tévé előtt ül, az érzékeli-e majd, hogy ez milyen nehéz. Senki nem erre számított. Hogy mi is ez igazából, az az első nap végén esett le, amikor szállást kellett találni. Az utolsó pillanatig azt hittük, hogy nem ott kell aludni. Volt, aki azt remélte, megyünk az ötcsillagos szállodába. Hát nem! Hogy tudtak-e enni, az a háziak jóindulatán múlt. Ha nem adtak nekik vacsorát, akkor reggelit sem kaptak.
– Kemény, mert távol vagy mindenkitől, több ezer kilométerre az otthonodtól, egy vadidegen országban, ahol szinte senki nem beszél idegen nyelven, nem tudod magad megértetni. Kirántanak a komfortzónádból, ki vagy szolgáltatva annak, hogy találsz-e egy kocsit, szállást éjszakára. Én nem engedtem volna be magam, ha ott állok az ajtómban negyven fokban koszosan, izzadtan, és azt kérem, hadd aludjak ott, fürödjek meg. Sosem tudod, mi vár rád. Egy biztos pont van az életedben, a párod. Csak rá számíthatsz. És közben versenyt futsz az idővel. Ez hallva különösen meglepő, hogy Nelly visszavágyik a Távol-Keletre.
– Olyan életre szóló élmény volt, amit nem tudsz máshol beszerezni. Ilyen adrenalint semmi más nem tud adni. Ha most felhívnának, azonnal csomagolnék. Szerintem más ember lettem ott.
